Athairne és Faustina

Nagyon régen jártam itt.

A történetet tovább írtam,már majdnem a 40.epizódnál járok,de sajnos közbejött az érettségi,aminek szerencsére kb 2 hét múlva vége,így szándékomban áll ide is írni.

Elég macerás,mert átlag 2 órába telik,mire fölírok ide egy fejezetet.És akkor az még egy rövid fejezet volt.

Nehezíti a dolgomat ez az új körítés is,még csak most ismerem meg és tanulom újra az itteni blogolást.

Eldöntöttem,hogy ez így nem mehet tovább.Mármint a fölrakási sebesség.Mert ez tényleg nem halad,ellenben a franciakockás füzetben estéről-estére száguldanak az események.Ezért a továbbiakban egyik szabad estém a füzeté,a másik a blogé.

Az már többször is eszembe jutott,hogy mi lesz,hogyha befejezem.Mármint a bloggal.Én még sosem hagytam magára blogot.Egy van ezen kívül,és már 4 éve vezetem.

De semmi baj,én képes vagyok lexikonnyi vastagságúra is földuzzasztani a történetet.Már a második spirálfüzetet kezdtem el teleírni.Összességében 3 spirálfüzetben csak ez van.És még csak jó ha a térdénél járok a történetnek.

És a végén még szándékozok írni egy epilógust,amiben helyreteszem a dolgokat.Mármint fölfedem,hogy hol hamisítottam történelmet,és hol nem.Az tény,hogy vannak valóban élt szereplőim,vannak olyanok,akik éltek,de a nevükön és 1-2 infón kívül nem hagytak mást maguk után,és vannak az élhettek volna karakterek.

El is kezdem a változtatást.

Végre fölkerült egy újabb rész.Igen,az a szeptemberi bejegyzés,amit ma fejeztem be.

Tehát az élet nem állt le,csak lassan folydogál.

A történetet már sikeresen megírtam a 28.,sorsdöntő fejezetig,ami nagyon hosszú lett,és még mindig nincs teljesen kész.Tehát nem hagyom abba a történetet,eszem ágában sincs.A fogalmazás minőségében mintha látnék valamicske fejlődést a legújabb,még le nem közölt részekben a régiekhez képest.Bevallom,olvastam ennél rosszabbat is ugyanebben a témában,igaz,a könyv címére,szerzőjére már nem emlékszem,de valami irdatlan ízléstelen borítója volt,és szintén gladiátorokról szólt.Mindezt könyvesboltban árulják.Ki is adták.Ennyi ésszel az enyémet is ki lehetne,bár nem célom.Azért van annyi önkritikám,hogy könyvben azért nem jelentetném meg,hogy elkérjek érte 5 000 ft-ot.Pedig nagy biznisz a bestseller,mert aranyáron lehet értékesíteni újonnan.Az már más téma,hogy utána 1 év múlva,vagy a hepaj levonulása után 1000-2000 ftért árulják az antikváriumban megunt példányait,vagy ugyanennyiért bekerülnek az akciós sarokba.Tavasszal megvehettem volna a Harry Potter 7-et,2500-ért,kb feleannyiért,mint eredetileg.Nos,akkor mennyit is érnek ezek a könyvek?Az biztos,hogy nem 5000-et.

Semmi bajom egyébként a Harry Potterrel,szeretem,de nem vagyok elvakult rajongója.De inkább kikölcsönzöm,minthogy megvegyem.

A sápadt kora tavaszi napsugár bágyadtan világította meg Pertinax dolgozószobáját.A lanista éppen a "Hatásos megjelenés-már fél siker" című,eredetileg szónokoknak,hadvezéreknek és politikusoknak íródott kézikönyvet olvasta,úgy érezte,hogy szüksége lehet a benne leírt tanácsokra,lévén valahol ő is egy ismert(legalábbis saját kis szemétdombján) ember,egy közszereplő.

Legkisebb fia,Calvus eközben egy pergamenkupac fölé görnyedve írt.

-Végre kezdődik az idény.-mondta-És rögtön az új kormányzó által finanszírozott játékokkal nyitunk.Hát nem lehetne ennél szebben megünnepelni a megválasztását?

-Persze,ez a legjobb...-válaszolta Calvus,és körmölt tovább,apjára rá se hederítve.

-A mi pénztárcánknak is.Jól megfizet.-vigyorogta,és még elégedettebben olvasta az ideális frizurákról szóló fejezetet.

-Újoncok közül indítasz valakit?-kérdezte Calvus.

-Ó,igen.Azt a kelta fiút,azt az Athairnét mindenféleképpen.Nagyon tehetséges.Kész szerencse,hogy anno Dorotheus nem verte agyon.Ide figyelj,fiam.Sok pénzt fog még hozni a konyhára ez az Athairne!-ábrándozott-Még ma kihirdetem,hogy kiket indítok.

-Rendben.

-Remélem,most is elverjük Valentinus gladiátorjait.Még Septimust is.

"-Álmodik a nyomor!Szegény apám!-"sóhajtotta magában Calvus.

Valentinus Ennius Pertinax riválisa,a konkurens ludus tulajdonosa.A két lanista életének nagy részét az egymás elleni áskálódás,az egyműásra mutogatás és a versengés teszi ki.Állandóan marták egymást és vetélkedtek,hogy kinek vannak jobb,erősebb,nagyobb,hatékonyabban küzdő gladiátorai.És nem mellesleg melyiküknek van nagyobb és pazarabb háza,és hogy melyikük tudja drágább és haszontalanabb esztelenségekre költeni a pénzét.Csak az ő két iskolájuk van Londiniumban.Ha úgy adódik,sötétedés után egymásnak uszítják rabszolgáikat a város utcáin.Az egymás utánzása se maradhatott el.Ha Pertinax görög szobrokkal díszítette vidéki nyaralóját,akkor Valentinus is beszerzett párat.Ha Pertinax aranyozott páncélban szerepeltette gladiátorait,akkor ő is.Ennius csak akkor bukott nagyot,mikor Pertinaxnál megjelentek a fekete bőrű afrikai gladiátorok.Ő is azonnal venni akart afrikaiakat,de amikor megtudta,hogy mennyibe kerülnek,inkább eloldalgott a vásártól.Pertinax büszke is rá,hogy Britanniában egyedül nála láthatóak fekete bőrű galadiátorok.

-Remélem végre sikerül borsot törni Ennius orra alá,és sikerül legyőzni.Minden jó lenne itt,csak ez a Septimus ne lenne...-sóhajtotta.

Az öreg lanista ki nem állhatta Ennius Septimus nevezetű gladiátorát.Valahány gladiátora összekerült vele,az mind homokba harapott.De talán most...Most másképp lesz...

-Megyek,megmondom nekik.-szólt,és elhagyta a dolgozószobát,nyomában Ceasar nevű,nagy,fekete kutyájával.Előbb a haladók és a profik edzésein olvasta föl az indulók névsorát.Utoljára hagyta az újoncokat.

Akiknél éppen állt az edzés,mert Athairne és Günther a hálóba gabalyodott Cupido,Damian és Ursus kiszabadításán fáradozott.

-Cupido,ez meg már megint mi?-kérdezte bosszúsan Pertinax,csípőre tett kézzel.

Ceasarnak nagyon tetszett ez a hempergőzés.Azt hitte,játék van,és vidáman odaloholt és rájuk ugrott kicsi a rakást játszani.

-Jaj,ne,ez meg mi?-kapálózott Cupido-Ursus,mióta vagy ilyen szőrös?

-Nézd,a nagy hős begazol egy kutyától!-suttogta Athairne fülébe Günther.

-Cupido,jól vagy?Tudod,a te korodban már nem szabad így ugrálni.-magyarázta Pertinax.

-Jól van,jól van.Csak megmutattam a gyerekeknek,hogy hogy kell eztet csinálni.-mondta,miközben a tomporát masszírozta.

-Fontos bejelenteni valóm van.Egy hét múlva az új kormányzó munust rendez.

Günther hirtelen rettenetesen izgatott lett.Odasúgta barátainak:

-Szerintetek mi is mehetünk?

-Mehetni biztos mehetünk.-válaszolta Orientalis,aki éppen ekkor fejezte be a lőgyakorlatot.

Ugyanis gazdájuk mindig vitt közülük is néhányat,amolyan "tanulmányi kirándulásra" az arénába.

-Jaj,nem úgy értettem.Mármint fellépni mehetünk-e?

-Lehet,hogy most azt akarja elmondani.-szólt Athairne.

-No,mármost kihírdetem a jövő héten fellépők névsorát.-mondta jelentőségteljesen Pertinax,és előhúzott egy pergamencetlit.

-Ursus,Stephanus,Damian,Marcipor,Orientalis,Vitus,Günther.....-és jött még sok név...

-Ez az!-rikoltotta Günther.

-....és Athairne.-ezzel befejezte.

Athairne gyomrában pillangók kezdtek el kaparászni.Ő is fellép?El se tudta hinni.

-Akkor a jövő héten.Edzzetek,készüljetek szorgalmasan,nehogy szégyent hozzatok rám!-mondta,és hirtelen,távozás közben,mikor Athairne mellett elhaladt,hozzáhajolt:

-Számítok rád!-súgta neki,és elballagott.

Este,a cellájukban Günther megállás nélkül csacsogott és pörgött.

-El se tudom hinni!Ilyen fiatalon máris az arénába!Vajon milyen lesz?-latolgatta csillogó szemekkel.

-Úgy fogsz bevonulni,mint egy pávakakas,az édes kis piros tunikádban,aranyozott mellvértedben és sisakodban,minek szivárványszín strucctollak lesznek ékes díszei.Büszkén rázod majd csini kis gladiusodat s pajzsodat,hogy aztán a következő percben lecsapják azt a hejes szőke fejedet,mert nem figyelsz oda,mert a pózolással leszel elfoglalva.-mondta cinikusan Orientalis.

-Gonosz vagy!-duzzogott Günther-Akkor is én leszek a legszebb!

-Ti belegondoltatok már abba,hogy lehet,hogy valamelyikőnknek meg kell ölnie a másikat?-kérdezte Ursus.

Néma csönd ült a négy jó barátra.

Az gáz.Én inkább öngyilkos lennék,minthogy megöljem bármelyikőtöket is.-jelentette be Günther.

-Ne légy hülye.Végül is ez a dolgunk.-mondta Ursus.

-De végül is nem mutatna olyan rosszul...-gondolkozott el Günther.

-Athairne,te félsz attól,hogy meghalsz?-vetette föl Orientalis.

Athairne,aki eközben már a hátán fekve pihent,így szólt:

-Minek féljek?Ha az ég nem szakad rám csillagzáporával,nincs mitől félnem.

-Jó neked.-nyögte be Günther.

-Ne féljetek a haláltól,hiszen csak a test hal meg,a lélek örökké él.

-De azért mégiscsak kár lenne ezért a szép testért...-nézett végig magán szomorúan Günther.

-Gondolj bele,hogy lehet,hogy a következő életedben kapsz cserébe egy még szebbet.-vigasztalta csüggedt barátját Athairne.

-Akkor azért harcoltok ti olyan vakmerően.-jegyezte meg Ursus.

-Nem véd meg páncél,életemet az istenek szabják meg,nem a páncélkészítő kovácsok.Ha úgy döntenek,hogy meg kell halnom,hát meghalok.A Boldogok szigetén vár rám a boldogság és a mulatozás,és ha ott is meghalok,akkor egy új testben születek újjá.

-Azta,jó kis vallás.Ezeknek a rómaiaknak csak az a punnyadt elíziumuk van,ahonnan se ki,se be.-mondta Günther.

Még egy kicsit beszélgettek,majd gyorsan álomba szenderültek.

Szép kora tavaszi nap virradt a ludusra.A gladiátorok kiözönlöttek a barakkokból,köztük négy,15 éves fiú is:Athairne,Orientalis,Ursus és Günther.Athairne szinte semmit se változott,viszont az elmúlt 3 évben jelentősen megizmosodott,termete megnyúlt,de izomgyarapodásának és megszélesedett felsőtestének köszönhetően továbbra is zömök testalkatú maradt.Most már egyértelmű jelét adta annak,hogy gyönyörű férfi lesz belőle.Csinosságban a többiek se maradnak le mellette,sőt Günther,mindenki "cserfes kis szöszije" már csapdosta a szelet Pertinax rabszolgalányainak.

Athairne szomorúan ugyan,de beletörődött a sorsába.Sőt.Mind Pertinax,mind pedig az edzők már régóta úgy emlegetik,mint a jövő új tehetsége.Tény az,hogy ügyes és vakmerő.Fürgeségben csak az afrikaiak előzik meg.Tűrőképessége végtelen,sohasem panaszkodik.A haláltól se gyerekként,se most,kamaszként se fél.Rendelkezik mindazon tulajdonságokkal,amik miatt olyannyira szeretik alkalmazni a kelta gladiátorokat."A kelta gladiátor nem azért nem fél,mert gladiátor,hanem azért,mert kelta."-szokta mondogatni Pertinax.Csak hát a romanizációnak köszönhetően az igazi,vad kelták kezdtek ritkaságszámba menni.

A ludusban meglehetősen egyhangúan teltek a napok:ettek,ittak,aludtak,edzettek,büntetésben voltak,edzettek,ettek,pihentek,,ittak,vécéztek majd megint edzettek.

Most éppen az ebédlő felé veszik az irányt.Beállnak a sorba,kézhez veszik a fatányérokat-kanalakat,és várják,hogy a szakácsnők-akik mellékesen az idősebb gladiátorok párjai voltak-tányérjukra plöttyentjék adagjukat.

Végre sorra kerültek.

A ludusban egyvalamire igazán nem lehetett panasz:a kosztra,ami mindig bőséges és tápláló.

-Szia,szépségem,ma mit eszünk?-kacsintgatott Günther csábosan az őket kiszolgáló,nagyjából velük egyidős lányra.A lány unottan válaszolt.Láthatóan elege volt mind a mai napból,mind pedig a vigyorgó szőke szépfiúból.

-Árpakása van sült marhaszelettel.-mondta monoton hangon,csöppet sem lelkesedve.

Megkapták az adagjukat.Günther kitartóan mosolygott a lányra,de a többiek továbblökték.Letelepedtek a hosszú faasztalok egyikéhez,Bellatorral,Longinussal és Triathtal szemben.

-Szerintetek ki lesz a mai ügyeletes edző?-kezdte a beszélgetést Longinus.

-Nem'tom.Nekem mindegy ki,csak Dorotheus ne legyen.-csámcsogta teli szájjal Triath.

-Lehet,hogy Cupido lesz a soros.-latolgatott Ursus.

-Jaj ne,az a vén hülye?Jaj.Már tiszta zokni az öreg.A manicát is loricának mondja,de azért még edző...-zúgolódott Longinus,miközben bosszúsan nézte a táljában heverő marhaszeletjét.

-Most mit izéltek?Szerintem vicces az öreg.-jegyezte meg Günther-Emlékeztek,mikor bemutatta,hogy milyen jól tud félig földbe ásva harcolni?-és hirtelen kitört belőle a vihogás.

-Aha.-dörmögték.

Még tavaly nyáron történt,hogy Cupido be akarta nekik mutatni egy régi számát a fiataloknak:hogy tud ő harcolni félig földbe ásva,2,vagy akár több ellenféllel szemben.Athairnéék vonakodva bár,de megásták a gödröt.Az eredmény:Cupido bokaficama, és köhögőgörcse a felszálló por miatt,48 darab eltört lándzsanyél és Pertinax hisztirohama.

Közben vége lett a reggelinek,és az edzőpályák felé vették az irányt.Miközben az edzőjükre vártak,beszélgetéssel,viccelődéssel ütötték el az időt.Egyszer csal-jó sokára-csosszanó léptek zaját hallották.Megérkezett Cupido.

A Cupido nevű egykori gladiátor Pertinax ludusának emblematikus figurája,mondhatni kabalája.Olyannyira hozzátartozik az iskolához,mint a pályákon földbe vert palusok.Cupido már borzalmasan öreg.Kiapadhatatlan szoritárából ítélve úgy tűnik,mintha már a gladiátorjátékok kezdetekor is ott lett volna.Már senki se emlékezett rá,hogy mikor került ide.Akik nyilatkozhatnának róla,azok már mind jobblétre szenderültek,hol az arénában,hol ágyban,drága selyemtakarók közt,esetleg egy orgyilkos kezeitől(a római időkben vagyunk,ezt is bele kell kalkulálni).Maga se tudta pontosan,hogy ki ő,és hogy honnan származik.Arról is megoszlanak a vélemények,hogy szabadon,vagy már rabságban született-e.Magának Cupidonak legalább 5-féle meséje van talomban a származását illetően,egyik fantáziadúsabb,mint a másik.Még a ludus életével kapcsolatban mindentudó Pertinax se tudta,hogy honnan került ide,és hogy körülbelül hány éves.Cupido már a maga is öreg Pertinax gyerekkorában is megvolt,és kész.Günther szerint legalább 150 éves,de Athairne ebben kételkedik,pláne,hogy az ő idejükben már egy 40 éves ember öregnek számított,a 60-70-80 vagy még több évesek pedig egyenesen szenzációszámba mentek.Fénykorában az aréna ünnepelt csillagaként tündökölt,és nem akadt nő,ki nem omlott volna a jóképű Cupido karjaiba.

Ma már ez éppolyan hihetetlenül hangzik,mint az,mikor az egyik meséjében fél kézzel leütött egy oroszlánt.

Az egykoron daliás ifjúból semmi se maradt még mutatóba se.Görnyedve,botjára támaszkodva jár.Arcát ezernyi ránc rovátkolta,teste aszott, összeesett.Egykoron sudár növésű volt,ennek most inkább csak a kárát látja.Mindössze 4-5 darab,sárga foga maradt,azok is különböző helyeken helyezkednek el.Dús,vállig érő,össze-vissza álló,ősz,"őrült filozófus" frizurája mókás külsőt kölcsönzött neki.Állandóan egy ősöreg,itt-ott már rehülésnek indult,fémveretes bőr mellvértet visel fehér,rövid tunikája fölött.Övén állandóan ott himbálózik barna bőr kistáskája.Hideg időben vastag,színes kockás kelta nadrágot,és ugyanolyan kockás,csuklyás,birkaszőrrel bélelt köpönyeget hord,ami molyrágta és büdös,és Günther meg mert volna esküdni rá,hogy egyszer még kukacokat is látott potyogni belőle.Pertinax ugyan minden évben elszedte tőle ezt a köpönyeget,de Cupido mindig visszaszerezte,vagy a kukából,vagy a kutyák alól.Ehhez még hozzájárult birkabundás kis mamuszkája is,amit viszont télen-nyáron hordott.

Elméletileg ő itt egy edző,mint hogy sok más kiszuperált gladiátortársához hasonlóan a harcon kívül semmihez se értett,de csoszogáson,nyáladzáson és mormogáson kívül maximum csak zavaros történeteket regélt Hadrianus császár korából.

Őt már nem a nélkülözhetetlen edzői munkája,hanem gazdái szánalma tartotta meg a ludusban.

Az öreg most nem festett valami túl jól.Folyt a taknya,és tüsszögött.

-Sorakozó!-szipogta hangosan.

Athairnéék fölsorakoztak.Ők az újoncok,akik még soha nem léptek föl az arénában.

-Üdv,Cupido!-köszöntötték az edzőt.

-Jól van,jól van,látom,mind itt vagytok.HAAAAPCCCIII!!!-tüsszentett.Ezután nagy körülményesen előhúzott egy lepedőnyi méretű,mindenféle színben pompázó,gusztustalan piszkos rongyot az övtáskájából,és beléfújt.

-Na,gyerekek,most lefutjátok a szokásosat,és bemelegítetek,ahogy mindig is szoktátok,én addig lepihenek.Jaj,öreg csontjaim,jaj...-nyögte-Sose öregedjetek meg,gyerekek...-és elvánszorgott,hogy lerodjon a gyakorlópályát övező lodzsa egyik kispadjára.

Egy óra múlva Cupido föltápászkodott.Megkezdődött a tényleges edzés.Elmentek a fegyvertárba.Ma a párharc volt terítéken.Athairne Güntherrel gyakorolt.

Már nem fa,hanem igazi,de tompa élű fegyverekkel harcoltak,azért,hogy elkerüljék a fölösleges sérüléseket.Pertinax ludusában egy gladiátornak többféle stílusban is otthonosan kellett mozognia.Mindenkitől megkövetelte,hogy tudjon lovagolni,kocsit hajtani,úszni(mi van,ha naumachiára kerül a sor?),vadállatokkal küzdeni,íjjal bánni és akár keltaként,germánként,görögként,rómaiként,samnisként vagy trákként harcolni.Most keltaként harcoltak-legalábbis Athairne és Günther.De lehetett itt látni trákot,görögöt,rómait,murmillot,hoplomachust,secutort és retiariust is.

Közben Cupido osztotta az észt:

-Gyerünk gyerekek,gyerünk!Mozgás!Bezzeg az én időmben!Ha ti akkor éltetek volna,az első küzdelmetek napját se éltétek volna meg!Damian!-kiálltott oda egy alacsony,göndör fekete hajú fiúnak-Ezt a hadonászást nevezed te vívásnak?

Odacsoszogott a dimarchaerus fegyverzetű Damianhoz,aki a retiarius Ursus ellenfele.Láthatóan nem igazán ura 2 kardjának,amikkel össze-vissza kavarta a szelet.

-Fiam,már megint mi ez?Valami új kardtánc?Na ha így folytatod,talán te is felléphetsz egyszer az arénában 2 gladiátorszám között,táncosként,de gladiátorként soha.Érted,soha!Bezzeg míg fiatal voltam!Egyszer,egymagam,egy szál karddal lekaszaboltam 10 trákot!Bizony!Oroszlánokat és tigriseket folytottam meg a puszta kezemmel!

Ekkor már mindenki Cupidot hallgatta.

-Úgy tűnik,már megint fültanúi lehetünk a "Csodálatos Cupido,az aréna sztárja" című hőseposz 50988-ik énekének.-nevetgélt Günther.Günther imádta kifigurázni az öreget.Esténként gyakorta  a saját maga által költött,Cupidóról szóló "eposszal " szórakoztatta a többieket,amit Cupido nevében,gesztusainak és hangjának utánzásával adott elő.

Athairne végignézte a "Cupido már megint mindent jobban tud" című műsorszámot.Elvette Damian egyik kardját,és korát meghazudtolóan suhintgatni kezdett vele.

-Ajjaj,nem lesz ennek jó vége...-szívta a fogát Günther.

Cupido most arra próbálja rávenni Ursust,hogy dobja rá a hálót.A vége az lett,hogy mindhárman belekeveredtek a hálóba.

-Az öreg még mindig megállná a helyét az arénában.-mondta csendesen Athairne.

-Hát igen.Az a sok tapasztalat,az a nagy múltú szakmai tudás,az a sok erő és izom...-vihogta Günther.

-Nem gladiátorként.Bohócként.-jegyezte meg Athairne.

Végre újra itt.

Az elmúlt hónapokban tovább folytattam az írást,már 23 rész megvan.Időközben pár szereplő nevét megváltoztattam,de ez nem olyan nagy probléma,mert ők még nem szerepeltek.

Kezembe akadt egy könyv,amiből sok új információt megtudtam Antonius Pius környezetéről,és egy másik valóban élt szereplőről.De sajnos sokaknak csak a nevét és a foglalkozását tudtam meg,így hát az ő esetükben marad a jó öreg fantázia.

Sajnos sok,a művészi szabadság érdekében elkövetett módosítást követtem el,de ezeket majd a végén megmagyarázom,hogy mi igaz,mi kitaláció,és mi módosítás.De hát melyik történelmi regényben nincs ilyen?Ha más nem,akkor fiktív szereplők.Vagy kiválasztanak egy kevéssé ismert,elfeledett személyt,és annak színezik ki az életrajzát.Az Egri csillagokban Bornemissza Gergely is ilyen szereplő.Valóban élt,és lett is egri várkapitány,de asszem pont az ő kapitánysága alatt esett el Eger vára.Élt,de nem ragadt benne úgy a nemzeti tudatban,mint Dobó István.Legalábbis úgy emlékszem rá.

Ki tudja mikor,és mennyi idő után,de végül magához tért.Hason feküdt,egy durva szövésű vászonnal bevont szalmazsákon.Annyit érzékelt,hogy most kivételesen  magaslaton fekszik,és nem a földön.

Nyamvadt kis cellába került.A cella hosszúkás,keskeny,alacsony belmagasságú.A helyiség végében,az ajtóval szembeni falba piciny rés,bocsánat,ablak van vágva,jó magasan.De az is csak sötétséget ereszt be ezen az órán az amúgy is feketeségbe burkolózott cellába.

"-Biztos már éjszaka van."-gondolta.

Az ablak szűkmarkú jószág,és most éjszaka pláne az.Enyhe büdös szag terjeng,de egy idő után megszokható.A vasrácsos ablak alatt faasztalka,rajta kis mécses,ami megpróbál dacolni a sötétséggel.Az asztalon a mécses mellett pár csupor,fakupa és fatányér álldogáll.Ha oldalra sandít,akkor széles,kőből rakott padkát lát,letakarva birkaszőrökkel és pokrócokkal.

Érzi,hogy nincs egyedül.A következő percben már érzi is,hogy valaki megfogja a karját.Athairne összerezzent.Az elmúlt hetekben,ha hozzáértek,az mindig ütést,rugdosást vont maga után.De ennek a kéznek az érintése barátkozó.Félénken közelít,de mindenféleképpen barátkozni akar.

Feltámasztja magát a kezével.A háta bőre még mindig lángol és sajog.Lassan felkönyököl,és megpróbálja magát kényelembe helyezni.

-Hogy érzed magad?-kérdezte egy aggódó hang.

Athairne ránézett a hang gazdájára.Egy vele egyidős,jókötésű fiú mosolygott vissza rá.Gyönyörű,dús,félhosszú,a hajvégeken felkunkorodó,búzaszőke haj keretezte szép,szabályos arcát.Szürke szeme pajkosan csillogott,Athairne úgy érezte,hogy a szürke a legvidámabb szín a világon.A fiú hófehér bőre szinte világított a sötétben.Hasonló karakter és arc,mint amit már otthon megszokott.

Mellette azonban már egy teljesen ismeretlen küllemű fiú üldögélt.Ő is velük egyidős.Bőre halványbarna,haja éjfekete,és szabályos,sűrű hullámokban borítja hátát egész le a derekáig.Szeme fekete,orra akár a sas csőre.

-Nem túl jól,de azt hiszem,túlélem...-motyogta Athairne.

-Már azt hittük,meghaltál.Úgy feküdtél itt,mint egy darab fa.Azért az kemény volt,hogy visszabeszéltél annak a bunkó Dorotheusnak.Nem vagyok túl öreg,és nem is élek itt régóta,de már rég láttam ilyen hatásos belépőt.-a fiúból csak úgy ömlött a szó-Juj,még be se mutatkoztam...ünthernek hívnak,Pertinax szerint 12 éves lehetek.Két éve vett meg,előtte ermániában,egy Arae Flaviave nevű város melletti földbirtokon éltem,egy gazdag római tulajdonaként.A családom már vagy 3 nemzedék óta rabszolga.Egész nap túrtuk a nagyságos úr földjét és legeltettük barmait.Egyszer csak a gazdánk a szerencsejáték rabja lett.Jó,mi?Legalább ő is rabszolgája lett egy jóval erősebb úrnak,he-he...Hamarosan meghalt.A fiára csak adósságot hagyott.Szerencsétlen tökfilkó meg elkezdte eladogatni a vagyont törlesztés gyanánt.Földeket,kincseket,bútorokat,jószágokat,végül rám is sor került.Pertinax egyik ügynöke megvett,és azóta itt porosodok.Gladiátor lesz belőlem-mondják.És ez a szép gyerek itt mellettem...

...Orientalisnak hívnak.Legalábbis így neveztek el.Perszának születtem.-mutatkozott be kurtán.

-Perzsa?-kérdezte Athairne-Hol a hazád?

-Nem tudom.

-Köhhh...Orientalis,mióta az eszét tudja,Pertinax tulajdona.Őtőle kapta a nevét is,amolyan fantázianév ev.Csak annyit tud magáról,hogy perzsa.Halvány lila gőze sincs se a hazájáról,se a családjáról.-mondta Günther.

-Te vagy a herceg?-szólalt meg a sötétség a sarokban.

-Igen.-válaszolta Athairne úgy,mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne,hogy a sötétséggel beszélget.

-Én elhiszem,hogy az vagy.-mondta,és a sötétség lassan átrendeződött.Kimászott a sarokból,és letelepedett a mécses fényudvarában.Athairne csak most fogta föl,hogy a feketeség voltaképpen egy ember.

Egy,szintén vele egyidős fiú,aki olyan sötétbarna,mint az anyaföld.Nem piszkos,egyszerűen csak...ilyen.Mindene,de mindene fekete,még a hosszú,szigorú tincsekbe szorosan összefont haja is.Csak a szeme fehérje villog a sötétben.

Athairne meglepetten nézett rá,majd szégyenében lesütötte a szemét.Így megbámulni valakit...

-Hagyd csak.Engem és a többi afrikait minden újonnan érkezett megbámul.-legyintett a fekete fiú-De számomra te éppen olyan különös vagy,mint én neked.Mindig elgondolkoztam azon,hogy ti hogy élhettek ilyen fehér bőrrel,és láttok-e égkék szemeitekkel.

-Nagyon is jól látunk...-mondta duzzogva Günther.

-És hogy nőhet olyan vörös hajatok,mint a vér.-folytatta,és odahajolt Athairnéhez,kezébe vette egyik tincsét.Nézegetni,simogatni kezdte a számára bizarr,aranyosvörös hajat,majd gyorsan visszahuppant a szemközti padkára.

-Hadd mutatkozzak be:Ursusnak hívnak.Afrikából származom.Gazdánk szerint numidiai.Bár ő minden afrikait numidiainak nevez.Én is kicsi korom óta nevelkedek itt.Az életem története,akárcsak Orientalisé.

-Hoppá,de te még nem is meséltél maadról semmit!-szólt Günther-Hogy kerül egy herceg erre a posvány helyre?

-A szomszédos szigetről,Eiréről származok.-kezdte.

-Az hol van?-kérdezte Günther.

-Nyugatra.

-Aha.

-Te,az nem Hibernia?-vágott közbe Orientalis.

-De.-sietett a válasszal Ursus.

-Miért van ennek kettő neve?-hitetlenkedett Orientalis.

-Azért,mert az egyik az igazi neve,a másikat meg a nyomi rómaiak adták neki.-okoskodott Günther.

-Gyönyörű ország a hazám.Harsogó zöld mezők,melyeken tavasszal ezer tarka virág nyílik...-itt elcsuklott Athairne hangja,és kicsordult a könnye.

-Szegény,megértelek.-mondta halkan Günther,és megfogta Athairne kezét.

-Az édesapám a főkirály,én vagyok az egyetlen fia.Csak lánytestvéreim vannak.

-Édesanyád él még?-érdeklődött Ursus.

-Igen.-szipogta Athairne.-Boldogan éltem egészen addig a napig,míg el nem raboltak,máig nem értem,hogy miért.

-Elraboltak?Rabszolgakereskedők?-Günther fantáziája hirtelen szárnyra kapott.

-Nem tudom,hogy kik voltak.Lehetséges,hogy katonák.Felerészt kelták,felerészt rómaiak.Mi céljuk volt velem,azt már lehet,hogy soha nem tudom meg.Amikor partot értünk ezen a helyen,kapták a hírt,hogy a főnökük,akinek én kellettem volna,meghalt.Mint kiderült,az illető,valami Caius úr a hazámra támadt,de édesapám és serege legyőzték.Innentől kezdve fölösleges lettem a számukra.Elhoztak ebbe a városba,és eladtak rabszolgának.Az a Dorotheus mindig ilyen?

-Cöh...Szinte mindig.Egy elmebeteg szadista-lanista.Hiihihi....-vihogta-A vezető edző önkényurasága.Ám azonban az edzőink többsége belassult vén taták,kik régen gladiátorok voltak,de fölszabadították őket.Mivel csak ehhez értenek,így jobb híllyán itt rontják a levegőt.Van köztük egy,úgy hívják,hogy Cupido.Fénykorában nagy bajnok hírében állt,állítólag bomlottak utána a nők,meg szépfiú,meg minden,de ma már csak csoszog,nyáladzik,mindig bealszik,és zavaros sztorikat mesél az ifjúkoráról.Senki se tudja,miért alkalmazza még mindig Pertinax.-mesélte Günther.

-Talán csak szánalomból.-szólt Ursus.

Mindannyian elcsöndesedtek.Hirtelen kinyílt az ajtó.

-Jobban van már a bátor herceg?-kérdezte egy finim,lágy hang.

-Állapota válságos.-szólt komoly arccal Günther.

-Ne viccelődj már,günti.-mordult.

Günther láthatóan haragudott ezért a becenévért.

Athairne felnézett a belépőre.Náluk jóval idősebb,20 év körüli fiú.Magas,vékony,de viszont izmos.Bőre hófehér,haja félhosszú,fekete haja hullámos.Arca jellegzetes,kelta vonásokat őriz,szemei égszínkék színűek.Mögötte egy körülbelül vele egyidős,rövid,fekete hajú fiú,és egy 14 éves forma,nagydarab,zömök testalkatú,folyton mosolygó kelta,ki ugyanúgy hordja hullámos vörös haját,mint Athairne.Akár a bátyja is lehetne.

Üdv.-köszönt Athairne.

-Szervusztok.-köszönt megkésve Günther-Hadd mutassam be neked Bellatort,Longinust és Triathot.

-Ezt neked hoztuk.Valamit azért segít.-mondta Bellator,és rácsapott Athairne hátára egy hideg vizes rongyot.

-Köszönöm.-hálálkodott,és érezte,hogy a borogatás kellemesen hűteni kezdi lángoló hátát,ami ekkor már olyan vörös színben pompázik,mint a haja.

-Induljunk,fiúk.Ti meg feküdjetek már le,ilyen kisfiúknak,mint ti,rég ágyban a helyük.-vetette oda Bellator,és kivonultak a cellából.

-Kisfiú az eszed tokja!-fújtatott Günther,és jól belerúgott az ajtóba,aminek következményeként hosszú percekig kellett a vinnyogását elviselni.

Orientalis elfújta a mécsest.Ő és Ursus az athairnével szembeni padkára feküdtek le.

-Hát,nekem már csak melletted jutott hely.-vihogta,és bevackolta magát Athairne mellé.Fekve se akart nyugodni,megállás nélkül nevetgélt és ficánkolt.

-Günther mindig ilyen?-kérdezte.

-Persze.Tőle hangos a ludus.Mindig csak vihog.Ő a vidám kis szöszi.-mondta Ursus-Ha igazán elemében van,még álmában is beszél.

-Günther,ki az a Bellator?-suttogta Athairne.

-Az a vékony piszkafa.Ő hozta a vizes kendőt.Galliai.Nagyra van magával,mert már évek óta műsoron van.A pletyi szerint az apja egy kelta származású rabszolga,az anyja pedig egy nemes római lány.Egymásba habarodtak,szerelmük eredménye meg Bellator lett.A botrány óriási volt,a lány apja nem győzte eltussolni,de hiába.Bellator nagyapjának sértette a becsületét a románc,mert a lányát a kijelölt vőlegény így már nem akarta feleségül venni.Bellator apját kivégezték,őt meg elszakították az anyjától,és eladták.

-És egy római?Hogyhogy itt egy római?

-Ja,Longinus?Naná,hogy van itt római is.A római a saját fajtájának se kegyelmez,az is sutty,megy az arénába,ha nem úgy viselkedik,ahogy kell.Áhhhh....-ásította-Longinus légiósként szolgált,de vétett.Nagyon fiatalon lépett be a seregbe,állítólag a rossz családi háttér miatt.De közben rájött,hogy nem ez az,amire vágyott.Ráunt,megutálta.Szökni próbált,de elkapták.Büntestésből eladták rabszolgának.Szerinte ez még mindig izgalmasabb,mint légiózni.Na,jó éjt nektek!

-Neked is.-suttogta Athairne.

-Jó éjt!-hallatszott balkéz felől is.

Kis idő múlva már csak a négy fiú békés,egyenletes szuszogása hallatszott.

Nagy nehezen felerőszakoltam a 11.fejezetet is."Sajnos" egyre hosszabbak lesznek a részek,így csak több részletben tudom csak fölírni.

Azért annak örülök,hogy az ide fölkerült változatok sokkal jobbak,mint az eredeti,első verziók a sárga,franciakockás spirálfüzetben.

A történet a füzetben már jóval tovább tart,mint itt,20 fejezet már kész.Mármint van még + 9 fejezet.A füzetben most egy olyan résznél tartok,ami igen veszélyes,mert kellemetlen filleresedést okozhat.(A "filler" töltelékepizód megnevezése az animében és a mangában,olyan epizódé,aminek célja az időhúzás-nyerés,a történet szempontjából nem lényeges részek nézők,olvasók elé tárása,amik nem viszik előre a sztorit,csak egy helyben toporgatják.Ez lehet akár unalmas,érdektelen is,túlzott halmozása,gyakori megjelentetése akár "allergiás" reakciókat is kiválthat a műélvezőkből.)Tehát nem szeretném elfilleresíteni Athairne kalandjait,mert fáraszt.Meg belefulladok.No mindegy.

Továbbra is utánaolvasok a kornak,de tudom,szakszerű sose leszek.Nem tudom átjavíttatni római-kelta koros régésszel,irodalomtörténésszel,művészettörténésszel,történésszel,stb.És én se művelem egyik tudományágat se.

Tegnap olvastam Gallia római meghódításáról.Egyszerű,tárgyilagos,indulattól és érzelmektől mentes szöveg volt,ami párttatlanul számolt be az eseményekről,de mégis majdnem elsírtam magam.Julius Ceasar már sose lesz egy kulturember a szememben.Lemészároltatott egy csomó jó pasit...Majd ő is így utólag megkapja a magáét a történetben(a játszódási idő idején már rég nem él).

Eleinte bele akartam keverni az ókereszténységet is,de utólag belegondoltam,hogy túl nagy téma ahhoz,hogy még annak is utána járjak,hülyeségeket meg nem szerettem volna leírni.Akkor meg már a Quo vadis?-hoz hasonlítanák...Nem akarok "szerelmespárt a kereszténység sodrában" történetet.Itt szó se lehet arról,hogy végig csak fogják egymás kezét,és arra várnak,hogy a pap összeadja őket,de jaj,mire összeadódnának,befalják őket az oroszlánok az arénában,és sose tudják meg,mi is az a szex.Jó,a Quo vadis? nem pont ilyen történetvezetésű.

Így is rá lehet sütni,hogy Gladiátor-koppintás,de hát Istenem...De tőlem lehet Alkonyat másolat is.Szexi vámpírok és vérfarkasok helyett gladiátorokkal.Leszögezem,nem szeretem az Alkonyatot.És így is úgy is itt már mindenki lop mindenkitől.

A kereszténység helyett találtam egy jobb botránykövet a sztoriba(akkoriban még botrány volt a keresztény hitre térés),ami talán kicsit formabontó lehet.De nem spoilerezek itt tovább,pedig én szeretem a spoilert :)

Pertinax és az unokái beszálltak egy,két tarka ló által vont kétkerekű fedett kocsiba.Athairnét megszabadították láncaitól,és a többi szerzemény közé lökték.Szinte kizárólag fiúk és férfiak,akik ott várakoztak a lovaskocsi mögött.Megfordult a fejében,hogy most kellene megszökni...talán lenne esélye.Most,gyerünk...És vajon miért nem próbálnak meg a többiek elszökni?

Lelkesedése hamar lelohadt,mikor tudatosult benne,hogy szigorú őrizet alatt állnak,és korbácsot markoló,állig fölfegyverzett fegyőrök lesik minden gyanús vagy gyanútlan lépését.

Pertinax saját maga képeztette ki ludusának őreit.Ezek nem hivatásos katonák,mint más iskolák esetében,hanem munkanélküli londiniumi polgárok,akiket zsíros fizetéssel magához édesgetett és kiképeztetett.Megjelenésükben érdekes elegyét adták a légiós és gladiátor külsőségeknek.

Elindultak.Futniuk kellett a kocsi után,miközben az őrök korbáccsal gyorsították őket.Az erőltetett meneteléstől,ütlegelésektől és silány,mondhatni szánalmas táplálástól legyengült Athairne alig bírt futni.Egyszer el is esett,de a fogdmegek sikeresen fölrugdosták szöges csizmáikkal.

Pertinax iskolája a város külterületén feküdt,és egyben a lanistának és népes családjának is otthonául szolgált.Igaz,ők nem a gladiátorok barakkjaiban laktak,hanem az iskola mellett álló,összkomfortos,hatalmas házban.A házon már messziről látszik,hogy tulajdonosa gazdag,de ízlése egy fikarcnyi sincs.Az épületből már rég kiveszett a római építészet harmóniája,mivel hogy úgy tűnt,hogy a házhoz szinte minden egyes új gyerek születése után toldottak egy szobát,lakosztályt,mellékhelyiséget,fürdőszobát,portikuszt.Körülötte kert,ami mindenféle díszítőkellékkel tele volt pakolva,amitől valamiféle elcseszett varázsligetnek nézett ki.Békésen megfértek egymás mellett a görög földről rabolt,eső által fehérre koptatott antik márványszobrok,és a római kézművesipar által futószalagon gyártott,speciálisan a jóízlés nélküli gazdagoknak kifejlesztett,dundi gyermekalakok,bűbájos őzikék,kecses hattyúk,pajkos szatírok és ledér öltözetű nimfák.A szobrok között márvány díszkutak vize csobogott,az éppenhogy csak zöldellni,virágozni kezdő növényzet ölelésében mesterséges tavacskák bújtak meg,rajtuk hattyúk és tarka kacsák.

Maga a ludus,és Pertinax gazdasági épületei a családi ház mögötti,magas,komor kőfallal övezett területen feküdt.

Pertinax háza görög stílusú-elméletileg.De  valójában olyan borzalmasan giccses és dagályosan túldíszített,hogy a régi görög építőmesterek sírva kaparnák az arcukat,ha láthatnák.Rózsaszín márványborítás,"diszkrét" aranyozással.A timpanonban maga a családfő trónol,izmos,felvértezett gladiátorok társaságában.

Athairne nem sokat törődött a furcsa ház cifrálkodó díszeivel.Ájulás kerülgette,lila foltok táncoltak a szemei előtt,fájt a feje és a gyomra,alig kapott levegőt,az oldala szúrt.Lerogyott és eldőlt a hideg,rózsaszín márványlépcsőkön.

-Hé,te nyomorult,takarodjál onnan,még a végén bepiszkítod az úr házát!!!-üvöltött rá egy fogdmeg,aki hajánál fogva felrángatta,és belökte a többi rabszolga közé.

Pertinax kiszállt a kocsiból,és bement a házába.Őket azonnal a ludusba hajtották.

Az iskola mindennel föl volt szerelve,ami egy ilyen intézménybe csak kellett:szálláshelyül szolgáló barakkok,ebédlő,konyha,fürdő,istállók,ólak,ketrecek a vadállatoknak,őrszoba,szentély,kínzókamrával súlyosbított fogda,kamrák,pajta,raktárak,miniamfiteátrum a magánbemutatókhoz,gyakorlópályák,kocsiverseny-pálya...

Minden egy központi,négyzet alakú tér köré összpontosult.A homokos tér közepén apró,ámde annál hivalkodóbb templomocska helyezkedett el,a színesre festett kőoszlopaival.Előtte,áll Mars hadisten életnagyságúnál egy kicsit nagyobb,életszerűen kifestett szobra állt.

Ezt a templomot és szobrot leszámítva itt minden kisszerű és szürke,a lehető legszükségesebb anyagokból elkészített.Minden részleten a szigorú funkcionalizmus uralkodik,nem úgy,mint elől.

Jöttek az őrök,és sorra leoldották bilincseiket.Kissé szétszóródtak.Athairne szemügyre vehette társait.Úgy 25-30-an lehettek,fiúk-férfiak 11-12 évestől kezdve 30-ig.Elbóbiskolt,és mire felocsúdott,már újra előtte állt az az öreg,aki megvette.

Pertinax mellett most 3 fiatal férfi állt.

Pertinax összes felmenője már emberemlékezet óta a szórakoztatóiparban dolgozott.Már maguk se tudták,ki kezdte,és mikor.Pertinax dédapja,Laurentius Pilatus Kr.u. 43-ban érkezett családjával,akkor,mikor Claudius császár légiói leigázták Britannia területét.Ezelőtt feltehetőleg Galliában  felytette ki áldásos tevékenységét a család.Mindenütt ott jártak a hódító légiók nyomában,rengeteg rabszolgát és kincset szerezve.Több falut kifosztott a család,úgy működtek,mint egy kis hadsereg.A vállalkozás apáról fiúra száll.Pertinax nem szűkölködik az utódokban:feleségétől,Anniától 10 gyermeke született,igaz,csak 3 fiú,Andreas,Dorotheus,Calvus,és egy lány,Calpurnia érték meg a felnőttkort,de ettől a 4 gyerekétől majd' 20 unokája született eddig.Pertinax fiaival szigorúan bánt,ugyanolyan keménykezű lanistát akart belőlük faragni,mint ő.

De az unokái...

Unokáit agyonkényeztette,és szinte mindent elnézett nekik.A rettegett főnök úr,ha unokái közé került,azonnal átváltozott jó nagyapóvá.Mikor a kicsikkel játszott,,senkinek se jutott volna eszébe,hogy előtte fél órával véresre korbácsoltatott egy tucat gladiátort,mert nem edzettek elég férfiasan,utána meg maga kezdte el ütlegelni a fegyőröket azért,mert szerinte nem ütötték elég keményen a vétkeseket.Időnként tehát kiborult.Főleg,ha nem ehetett elég mézes sütit.Most is kedvenc aprósüteményét eszegette.

A 3 fiú közül a 35 éves Andreas és a 30 éves Dorotheus kiköpött másai apjuknak.Még fekete hajuk is ugyanolyan hosszúra van vágva.Andreas kék színű,zöld indákkal kihímzett,hosszú tunikát viselt,lábán piros csizma.Ezzel ellenben Dorotheus úgy festett,mint egy ficsúrnak maszkírozott gladiátor:piros szegélyes,sárga,rövid tunika,piros nadrág,barna csizma.Veretes övéről gladius lógott,jobb vállán és karján aranyozott karpáncél,bal kezével trák sisakot szorított magához.Borostás,szögletes arca durvaságról és szadista hajlamokról árulkodott,amit az övébe dugott korbács csak megerősített.Ő itt a vezető edző,bár leginkább büntetni szeret.Öccsük,a 28 éves Calvus apjához hasonlóan alacsony,szinte észrevétlen nagydarab bátyjai mellett.Arca kerek,lágy vonású,fekete haja göndör.Ő a Pilatus család fekete báránya.Gyerek-és ifjúkorában csillagász szeretett volna lenni.Alexandriába akart menni tanulni,házitanítója szerint az esze és szorgalma is megvolt hozzá.Pertinax szerint erről szó sem lehetett.Bírta volna ugyan anyagilag támogatni a tanulmányait,de ő hallani se akart róla,hogy legkissebb fia a csillagokat bámulja a gladiátorjátékokból befolyt pénz helyett.Így maradt hát Calvus Britanniában,és a család entellektüelljéhez méltóan kénytelen-kelletlen a pénz-és hivatalos ügyekkel,no meg a papírmunkával foglalkozott az irodában.

Athairne gondolkodni kezdett,hogy hova is került.Azt tudta,hogy rabszolga lett.Hogy eladták.De miféle hely ez?

Töprengéséből gazdája hegyi beszéde zökkentette ki.

-Nem a társaságotokért fizettem szép pénzt,hanem hogy hasznot húzzak belőletek.Én,Pertinax Herculius Pilatus vagyok,a gazdátok.Uratok és parancsolótok.Ti a rabszolgáim.Most még csak rabszolgák vagytok,de maholnap harcos rabszolgák,gladiátorok lesztek.Már aki bírja,természetesen-itt felnevetett,örült,hogy milyen poénosat mondott-nálam megtanulhatjátok,hogy hogyan gyilkoljatok az arénában a nép szórakoztatására.Ha ügyesek és kellően szórakoztatóak lesztek,kegyeibe fogad a nép,és talán még szabadok is lehettek.De!Addig is,míg az én tulajdonomat képezitek,úgy táncoltok,ahogy a korbács muzsikál!Az ellenkezést,a visszabeszélést,a szemtelenséget,a lustaságot,a gyávaságot,a közhangulat rombolást,a ludus berendezésének,fegyvereinek rongálását,az uszítást és a lázítást korbáccsal,tüzes vassal vagy halállal díjazom.-és lazán rábökött,egy,az őrök házához támasztott keresztfára.

Athairne nem értette,milyen halált lehet abból az érdekes alakúra ácsolt fából kicsikarni.Talán máglyát raknak belőle,és azon égetik el a gladiátort?Vagy agyonütnek vele?

Szegény Athairne,ki a Római Birodalom határain túl,egy magányos szigeten nevelkedett,mit tudott ő a rómaiak kedvenc kivégzési módjáról,a keresztrefeszítésről.

-Holnaptól megkezdődik a kiképzésetek.A vezető edzőtök a fiam,Dorotheus lesz.Neki és a többi edzőknek,és az őröknek is olyan feltétlen engedelmességgel tartoztok,mint nekem.Értettük egymást?-és szigorúan az új készletre nézett.

-De még mielőtt nekikezdtek a gladiátor életeteknek,esküt tesztek Mars istennek.

"-Az a szobor lenne az isten?Igen,Mars.A háború istene,.Cormac mesélt neki róla.A francba.Mi?!Eskü?!Ő itt esküdjön meg erre a nyüves római istenre?!Soha!"-gondolta.

-Dicső Mars,ki vagy a háború istene...-kezdte Pertinax,és utána kellett mindannyiuknak mondani.Mindenki utánamondta.Lassan,unottan,fáradtan,de mondták.

Kivéve egyvalaki.Athairne dacosan összeszorította az ajkait.Talán sose bukik le,ha Dorotheus nem unatkozik.

-Nézd,apám,azt a vöröset!-szólt Pertinaxnak.

-Mi?Mit zavarsz eskü közben?

-Nézd,a vöröset!

-Melyik vöröset?Van itt vagy 10 vörös!

-Azt a csinos pofájút!

-Aha.Miért,mit művel?

-Nem mondja az esküt!

-MICSODA?!

Dorotheus odacsörtetett Athairnéhez.

-Nehezedre esik Marsnak esküt mondanod,te hitvány kelta!-üvöltötte Athairne képébe.

-Nem Mars a háború istene,hanem Morrighan a háború istennője.És nem vagyok hitvány...te hitvány római.Te élősködő.Nem teszek esküt a ti istenetekre.-válaszolta.

-Mit beszélsz,te szerszám?Atyám kivakar téged a mocsokból,és még merészelsz ilyeneket mondani?!

Athairne leereszkedően mosolygott Dorotheusra.

-Te meg álmodni se mersz,de még a te drága jó atyád se,arról a ranról,amiben én vagyok.

-Hahaha!!!-röhögte Dorotheus.

-Én Bran ír főkirály fia vagyok.

-Böáf...-itt olyan hangot adott ki,mintha hányni készülne-Nagykirály persze...Egy kis senki a szemétdomb csúcsán,akit Róma bármikor eltapos,mint egy nyomorult férget!Herceg...És még el is hisszük...-röhögött továbbra is.

-Velem te így nem beszélsz.-mondta Athairne.

-Na ide figyelj!Mi vagy te?Csak egy beszélő szerszám!Az életed mit sem ér,és senkit se érdekel!De majd elbeszélgethet az ő hercegi fensége a korbáccsal!-karon ragadta,és elkezdte maga után húzni.

-Máris viszed?-kérdezte Pertinax.

-Igen!Példát kell mutatni!

-De azért vigyázz rá.Ne sértsd föl a bőrét.Túl szép ahhoz,hogy tönkretedd.

Belökték a kínzókamrába.Vagy mibe.Oda,ahol fenyíteni,elzárni szokták a rabszolgákat.Sötét,elhanyagolt,koszos,föld alatti pince.Megfogták,és arccal odanyomták egy kőoszlophoz.Odabilincselték.Így már mást se látott,csak az oszlop felületét.Dorotheus elővette a korbácsát,és nagy mosolyogva végighúzott egyet Athairnén.Athairne szeme teleszaladt könnyel.Legszívesebben üvöltött volna,de inkább összeszorította a fogait,és tűrt.Nem,nem és nem.Nem fog se könyörögni,se sírni.Erős marad.Kiállja a csapásokat.És még egy,és még egy,és még vay száz.A bőre kipirosodott,égett,fájt.A korbács kegyetlenül csípte érzékeny bőrét.Már annyira fájt a háta és a feneke,hogy nem is érezte.

Nem bírta tovább.Egyszerűen elájult.

Már régen írtam ide bármit is...

Pedig már kész van plusz 8 fejezet az itt olvashatókon kívül.

Csak a körülmények lennének már végre megfelelőek...

A héten igyekszek elkezdeni föltenni egy fejezetet.(Nem mintha olyan sokan tolonganánk itt.)

Meg el voltam foglalva a korszak utáni kutakodással,bár tudom,tökéletesen korhű ígyse lesz.

Nem tudom még,milyen hosszú lesz,az attól függ,mennyi filler epizódot írok bele(filler-tök fölösleges,elhanyagolható,szövegszaporító epizód).

Nial,Erc,Antinus,Tacitus és Paulus izatottan érkeztek meg Londiniumba.Még sose árultak rabszolgát.Athairne csodálkozva nézett szét a városban.Tarához képest ez világváros.Pedig Londinium nem egy nagy szám.Igaz,mindennel föl van szerelve,ami a római életvitelhez szükséges,de mégis,Rómához képest csak egy kis porfészek a birodalom végvidékén.A rabszolga,és az azt kiegészítő állatvásár miatti ember és állat tömegek nyüzsgése már-már elviselhetetlen.Athairne sejtette,hogy itt valami nagy esemény zajlik.Talán ez az a rabszolgavásár,amiről ez az 5 pasi annyit beszélt,hogy már a szájuk is belékopott?

Mindenesetre az 5 ex-légiós úgy készült erre az eseményre,mint a lányok az első bálra.

Mentek,mentek.A tömeg egyre sűrűsödik.Rá kell jönnie,hogy nem csak ő van itt bilincsbe verve.Tűnnek elő a meztelenre vetkőztetett férfiak,nők és gyerekek,akiket úgy húznak a láncon,mint az igásbarmot.Már hallatszik a római fülnek legkedvesebb:a korbácsok,ostorok suhogása,csattogása.Nialék kiváltják a helyjegyet,és a vásártér egy eldugott zugába vonulnak 1 darabos,príma árukészletükkel.

Hogy a vevők lássák,az áru nem selejtes,és az eladónak nincs mit takargatnia,Athairnét megfosztották ruháítól.Egyébként is,egy szerszámnak mi szüksége van ruhára?Athairne,aki világéletében szemérmes természetű volt,és 1-2 emberen kívül senki előtt se mutatkozott így,borzalmas megaláztatásként élte meg az egészet.Itt most bárki,akárki megnézheti így,és ez ellen ő nem tehet semmit.Rettenetesen szégyellte magát.Kétségbeesve ágyéka elé kapta kezét.

-Na,nézd már a szemérmetes hercegecskét!Mi van,azt hiszed,nem láttunk még olyat?-röhögte gúnyosan Erc.Ezen mind a hatan jót derültek.

Megragadta athairne kezeit,,hátracsavarta,hogy megbilincselje.Nyakára vastag és széles vas nyaklót csatolt,és mindet egy hosszú lánccal fűzte össze.Föllökte a standot képező,fából ácsolt pódiumra,és állva odaláncolta egy vaskos faoszlophoz.Ezalatt Antinus megírta egy kis viasztáblára Athairne vásárlói tájékoztatóját.Kidugott nyelvvel,komolyan dolgozott.

Paulus érdeklődve nézte.Ez nála ritkaságszámba ment,mert a konyhán,kifőzdékben sülögető finom kis kolbászkákon,húsokon kívül vajmi kevés dologra tudott rendesen odafigyelni.

-Ez meg minek?-kérdezte.

-Ej,te fafejű!Ez lesz ennek a nyavajásnak a tájékoztató táblája.Azért írtam,hogy ebből mindenki megtudhassa,hogy miféle áruval van dolga.

-Ja.-mondta Paulus.

-És nem mellesleg arra is jó,hogy ne kelljen fölöslegesen jártatni a szánkat.-magyarázta,miközben kissé eltartotta magától a táblát,hogy gyönyörködjék a művében.Antinus a tábla két kis lyukába madzagot fűzött.Rettenetesen meg volt elégedve a művével.

A szöveg így hangzott:

"SERDÜLÉS ELŐTT ÁLLÓ,12 ÉVESNEK MONDOTT,HIBERNIA SZIGETÉRŐL SZÁRMAZÓ KELTA FIÚ.ERŐS,EGÉSZSÉGES,JÓKÖTÉSŰ,STRAPABÍRÓ.ÉP,EGÉSZSÉGES FOGAZAT,GYÖNYÖRŰ,SZEMREVALÓ KÜLSŐ.NAGY KÜZDŐSZELLEM LAKOZIK BENNE,ALAPSZINTŰ HARCI TUDÁS.FEJLESZTHETŐ!TUD LOVAGOLNI.CSAK KELTÁUL BESZÉL,ÍRNI NEM TUD.KIVÁLÓ GLADIÁTORNAK, VAGY NEHÉZ KÉTKEZI MUNKÁKRA IS ALKALMAS."

Antinus széles mosollyal az arcán Athairne nyakába akasztotta a táblát.

Athairnéban csak most tudatosult,hogy árucikk lett.

Ott állt,kiláncolva,lehajtott fejjel,szomorúan.Sűrű,vörös haja eltakarta arcát.A szoros nyakló mellett a sírás is folytogatta torkát.De a legszörnyűbb az egészben a meztelensége.Még egy ágyékkötőt se kapott,de látta,hogy többi sorstársa se járt jobban-már ami a ruházkodást illeti. 

Teste még kisfiúsan karcsú,de már látszik rajta,hogy nagydarab,izmos férfi lesz belőle,ha engedik felnőni.Serdületlenségéből adódóan még sehol sem szőrösödik.

Fejét továbbra is lehajtva tartotta,szemeit lehunyta.Így próbálta ezt a szörnyű világot kizárni.Gondolatban újra otthon lovagolt az üde,zöld dombokon.Éppen a virágos mezőben heverészett,mikor egy határozott,idős férfihang fölriasztotta:

-Ti áruljátok ezt?

Felemelte a fejét,és kinyitotta a szemét.

Alacsony,szikár öregember néz föl rá.Athairne az ötvenes éveiben járónak saccolta.Haja ősz,félhosszú,gondosan fésült,szokatlanul kevés ráncú arca simára borotvált.Barna szeme szigorúan méregette őt fel s alá.Ruhája úgy festett,mintha egy fehér lepedőt csavart volna magára.Kétségtelenül vicces egy öltözék-gondolta.Lábfején barna,hosszúszárú fűzős csizma.Jobb kezét görbe markolatú,alul szúrós vashegyben végződő boton nyugtatta.Bal kezefejét úgy tartotta mellkasa előtt,hogy drágaköves aranygyűrűi minél előnyösebb szögből látszódhassanak.Botja mellett hatalmas,fekete molosszus kutya lihegett,rajta csicsás nyakörv.Körülötte 3 gyerek:egy 5 és egy 7 éves forma kislány,és egy,Athairnével egyidős fiú.

Nialék fölrázódtak a vevő láttán.

-Jupiter szent szakálla!Az ott nem Pertinax Pilatus,a lanista?-kérdezte Tacitus,és izgalmában majdnem elájult.

-De!-erősítette meg a felfedezést Antinus.

-Jaj,csípjetek meg!Remélem,nem káprázik a szemem!A kőgazdag Pilatus a mi standunknál!És érdeklődik az árunk iránt!Gyorsan sózzuk rá,még mielőtt meggondolja magát!-örvendezett Nial.

Pénzszagot éreztek.

Odakotnyeleskedtek Pertinaxhoz.

-Jó napot,Pertinax Pilatus!-köszönt Nial.

-Jó napot!Ez a ti árutok?

-Ó,igen.És mint olvashatja és láthatja,kitűnő minőségű árucikk.

-Mennyibe kerül?-tért azonnal a lényegre Pertinax,miközben Athairnét vizsgálta.

-5000 sestertius!-vágta ki Nial,és közben nyájasan nézett az öregre.

-5000?Meghibbantatok?5000 sestertiust el mertek kérni egy 12 évesnél nem idősebb,képzetlen fiúért?!500-600 sestertiusért ugyanilyet kapok!-háborgott eme szemtelenül magas áron.

-De kérem,ez egy különleges rabszolga...-kezdte Antinus.

-Mi van ezen különleges?Hogy van lyuka,és szelel rajta?

-Ez egy kelta herceg volt,mielőtt rabszolga lett.-fényezte tovább az árut Antinus.

-És még higgyem is el....-morogta Pertinax.Utálta,ha hülyének nézik-Ha herceg lenne,akkor túsz lenne a kormányzói palotában vagy Rómában,és nem egy piacon árulnák.

-Nézd,milyen megkímélt a teste!Ilyen szép árut nem kapsz máshol!-pattant föl Antinus a dobogóra,és erőszakkal szétfeszítette Athairne állkapcsát-Nézd ezeket a csodás fogakat!

-Gondolj bele Pilatus,hogy milyen hejes a pofája!A nők meg fognak veszni érte az arénában!-folytatta Nial.

-Különleges áru különleges vevőknek!-tette hozzá Tacitus.

-És ha most megveszed,ajándékba kapod mellé a táblát,a nyaklót,a bilincset és a láncot is!-mondta Paulus.

-Hmmmm....-morfondírozott Pertinax,hol az árura,hol a lelkes eladókra nézve-No,Sabina,Clara,Desiderius,megvegyük-e ezt a barbárt?-hajolt oda unokáihoz.

-Vegyük meg,nagypapa!-kiabálták a gyerekek.

-Itt van az 5000 sestertiusotok.-számolta bele a pénzt Nial markába.

-Köszönjük,uram!-hálálkodott Nial.

Pertinax odahívott egy katonaszerű férfit,aki eloldozta az oszloptól,és láncon ura után vezette a legújabb szerzeményt.

Most nyugodtan lehet azt gondolni,hogy ez egy nagy hülyeség,minek ide korhatár.

De a későbbi fejezetekben lesznek 18 karikás(?)nak számító jelenetek,és azért gondoltam,hogy kellene a korhatáros bigyó.Mert ez végül is egy szerelmi történet,de nem az a fajta,amiben a szerelmespár "a kézen fogva andalgunk"-nál tovább nem jut.

Meg a gyilkolászás,mert végül is más se nagyon fog benne történni.

Csak ebben a fölbolydult értékrendű világban nem tudom eldönteni,hogy most mi való,és mi nem való 18 éven aluliaknak?Az 50-es években még tudtam volna,hogy mit illik és mit nem illik,de most...

Manapság egyszerűen nincs egy biztos,mindenki által elfogadott erkölcsi értékrend.Ami az egyiknek erkölcstelen,az a másiknak nem.Ezt befolyásolja a szubkultúrális közeg,amibe az egyén tartozik,a családi háttér az onnan kapott minták,és a személy vérmérséklete,személyisége.

A következő részben már lesz meztelenkedés.Igaz,nem arra lesz kiélezve a fejezet története,csak amolyan mellékes dologként jelenik meg.

Mostanában nem tudtam ide fölírni semmit.

Nem jutott rá idő.Fölírni ide egy fejezetet vagy 1 óra.Arról nem is beszélve,hogy ehhez nekem nyugodt körülmények kellenek,és az is lassítja a folyamatot,hogy ide már a fejezetek fölírás közben újrafogalmazott,javított változatai kerülnek.

Ezen a héten igyekszek fölírni egy új részt.Még 7 fejezet van a fönt lévőkön kívül megírva,tehát nem vagyok annyira elmaradva.

Tehát jönnek a további részek ebből a hiperbéna műből.Bár amennyire lezüllött az elmúlt években a nívó...

Azért megpróbálok minél jobban fogalmazni.

Az elmúlt napokban sok jó ismeretterjesztő könyvet találtam az ókori Rómáról,amik tovább árnyalhatják a történetet.Mert igyekszem minél jobban földeríteni a történelmi környezetet.

Egy hete megvettem Sienkiewicz Quo vadis című regényét.A benne található,az arénára vonatkozó leírások óriási segítséget jelentenek nekem,de természetesen nem célom a mű koppintása.

Simán lehetne mondani rá,hogy ez a történet a Spartacus,a Gladiátor,a Quo vadis,stb,stb,stb,koppintása,de ennyi erővel föl lehetne itt sorolni az összes,eddig megjelent,ókori Róma témájú filmet,regényt,musicalt,tévésorozatot,reklámfilmet,operát,képes-és meséskönyvet,amiben szerepelnek gladiátorok.

Sajnos meglepően újat már nem igazán lehet írni.Már szinte minden élethelyzetet filmre vagy könyvre vittek,csak a történelmi vagy helyszíni körítés változik mindig.

Nagyon fecsegni nem akarok,mert a végén lelövöm a poénokat.

Nem tudom,hány részes lesz,hogy hány fejezetben tudom megírni.Úgy tippelem,hogy talán 200-300 rész simán meglesz.Könyvben talán olyan vaskos lenne,mint a legutólsó 3 Harry Potter.De nem fenyeget annak a réme,hogy ebből valaha valaki is bestsellert akarna csinálni.Pedig arra pont jó lenne,hogy beleejtsük olvasás közben a fürdőkádba vagy a Balcsiba,vagy hogy kitámasszuk vele az ablakot,fölfogja az üvöltő szeleket az ablak-ajtó rés elé helyezve,vagy hogy elhagyjuk a vonaton,buszon.

Két kötetbe nem is lehetne szedni,mert hülyén nézne ki a sztori széttördelve,mivel nincs törés a történetívben,ahol meg lehetne szakítani.És ez amúgy is nem az a Félhomály-féle,"nyújtsuk minél több kötetesre,hadd dagadjon a pénztárcánk,hadd húzzunk le minél több bőrt a rajongókról" típusú írástermék.

-Na,mi van,Tacitus,miért vágsz olyan arcot,mint aki kísértetet látott?-kérdezte Antinus a lihegő Tacitustól.

-Kísértet?Mi?Hol?-hortyant föl félálmából Paulus.

-Nial...Antinus...Erc....Paulus....Szörnyű hírt hallottam odalent.

-És mit?-kérdezte Antinus.

-Két ember beszélgetett.Azt mondta az egyik,hogy...

-Nyögd már ki,mit mondott?-sürgette Antinus.

-Az a lényeg,hogy az a két ember azt beszélte,hogy Caius úr meghalt,a légió pedig súlyos vereséget szenvedett.

-Jupiter szent szakálla...-suttogta döbbenten Antinus.

-Caius úrral Bran főkirály végzett.Lecsapta a fejét.-mondta Tacitus.

Az öt jómadzag halkan fölsóhajtott.

Ezalatt Athairne csöndben sunnyogott a sarokban.Igen!Mégiscsak az övéi győztek!Úgy kellett azoknak a hitvány rómaiaknak,jogosan érdemelték a vereséget.

Hosszú szünet után Nial megszólalt:

-Kinek van kedve visszamenni a légióba?

A többiek némán a fejüket rázták.Nem szerettek volna egy megszégyenített légió soraiba tartozni.

Athairne vidáman rájukmosolygott.Egyszerűen nem tudott nem boldog lenni ezeknek a konyult légiósok láttán,kik olyan szomorúan festettek,mint 5,letört fülű bili.

-Hé,te meg mit vigyorogsz ott?!Te alávaló mocsok!Örülsz mi,hogy az ocsmány fajtád egyszer győzött a mi népünkön?!-ordította Antinus,és igazi római öntudattal súlyosbított rúgást intézett Athairne gyomrának.Athairne egy szó nélkül tűrte a rúgásokat.Éhségtől fájó gyomrának már úgyis mindegy.

-Csöndesebben!-hurrogta le Antinust Nial-Ha már vered,akkor legalább csöndben tegyed.

-Úgyis verhetem.Ennek már úgysincs semmi haszna.

Ebben a pillanatban egymásra néztek.Majd Athairnére.

-Tényleg,mi legyen a tússzal,ha a megbízó halott?-tette föl a kérdést Nial.

-Öljük meg!-ajánlotta Paulus.

-Hülyeség!-torkolták le eme nagyszerű ötletet.

-Engedjük el.Sokáig úgy se húzza.-szólt Antinus.

-Mi?Hogy másvalaki befogja,és hasznot húzzon belőle?Soha!-kelt ki magából Nial.

-Apropó,haszon.-mondta Erc-Mit szólnátok,ha eladnánk rabszolgának?Megszabadulnánk tőle,és még keresnénk is rajta.

Athairne úgy érezte,mintha arcul csapták volna.

-Nem is olyan rossz ötlet.-álapította meg Nial,miközben úgy méregette szemével Athairnét,mint a mészáros a vágásra ítélt jószágot-Ki szavaz arra,hogy a túszt adjuk el?-és kérdően végignézett a társaságon.

Mindannyian föltették a kezüket.

-Hol adjuk el?-kérdezte Paulus.

-Nemsokára lesz a londiniumi nagy rabszolgavásár.A legnagyobb kínálat, és a leggazdagabb vevők az egész provinciában.-mondta Antinus.

-Szerintetek mennyit adhatnak érte?-kérdezte Nial,miközben közelebb hajolt Athairnéhez,hogy jobban szemügyre vehesse.

-Egy ilyen fiú most úgy kb. 600-700 sestertius.De én úgy érzem,ez erős,jókötésű gyerek,gondolom alapszinten harcolgatni is tud már,arca is szép,külseje tetszetős,kellemes,szerintem simán el tudjuk sózni 1000-1500 sestertiusért is.-fejtegetett antinus.

-5000-ért is el tudjuk adni!-lelkendezett Paulus.

-Adják az istenek,hogy túl tudjunk rajta adni annyiért.-sóhajtotta Nial.

Elfújták a mécseseket.Sűrű sötétség lett a szobában.Lefeküdtek.Még egy kicsit beszélgettek arról,hogy milyen sok pénzük lesz,hogy utaznak majd Galliába,és ami a legfontosabb:mire fogják költeni azt a rohadt sok pénzt.

Mikor végképp elcsendesedtek,Athairne is álomra hajtotta a fejét a hideg téglapadlón.Összekuporodott,hogy ne fázzék annyira.Szomorúan gondolt a jövőjére.Eladják rabszolgának?Athairne nem félt a haláltól,még attól sem,hogy a fejére szakad az ég.De attól a sorstól,ami rá várt,igen.Hiszen még a halál is jobb annál az élettől,amit ezek kitaláltak neki.A rabszolgasors keserű ízébe már belekóstolhatott.Ezek itt úgy ütik-verik,mint egy közönséges bűnözőt,pedig ő senkinek se ártott.Lehunyta a szemét.Holnap bárcsak otthon ébredne....

-Végre,a birodalom földjét tapossa lovam patája.-sóhajtott jólesően Antinus,mikor partot értek Nidum városkában.

-És megszabadulhatunk ezektől a hülye parókáktól is.-mondta Tacitus.

Megkönnyebbülten poroszkáltak ki a kikötőből.Nidum,ahová értek,jelentős,ámde cseppet sem városias település.Athairne ott haladt mellettük,pontosabban mondva vonszolódott.Kézibilincsének rövid láncát Paulus szorította önelégült arccal.

Elege volt az egészből.Szökni már többször is próbált,mindhiába.Egy vasba vert,12 éves fiú,mégha oly bátor is,nehezen veheti föl a versenyt állig fölfegyverzett,erős felnőtt férfiakkal.Azt már nem bánta,hogy ékszereitől megfosztották.Csak ne lenne annyira éhes.Ezek éppen csak annyit adnak neki,hogy ne haljon éhen.Ruhája saras és piszkos.A vasbilincs csúnyán fölsértette a csuklóját,kiserkenő vére kezének piszkával keveredett.

A kis csapat egyszer csak megállt a helyi fogadó előtt.

-Hé,Nial,szerintem igazán megengedhetnénk magunknak egy kis luxust.-mutatott az épületre Erc.

-Igen,az jó lenne.-lelkendezett Paulus,aki örömében úgy megrántotta Athairne láncát,hogy az majdnem orra bukott.

-Úgyse költöttük még el Caius úr pénzét,tehát miért is ne?-biztatta magát Nial.

A fogadó udvarán beadták a lovakat az istállóba.

-Aztán teljes ellátást nekik ezért a pénzért.-kötötte ki Nial.

-Meglesz,uram.És a fiú?-kérdezte a lovász.

-A fiú?-kérdezett vissza Nial.

-Igen,az.Nem igazán méltó arra,hogy ilyen urakkal együttaludjon.Rabszolgák részére van egy elkülönített,őrzött ólunk.

"-Rabszolga?"-kérdezte magától Athairne.A szó hidegzuhanyként érte.

-Köszönjük,nem.A fiú velünk alszik.-válaszolta Nial.

A fogadóban Nialék bőven belakmároztak.Elégedetten,hangosan csámcsogva ettek,és hangosan szürcsölték boraikat.A mázsás faasztalhoz láncolt Athairnének  csak néha dobtak egy-egy,alig húsos csontot vagy kenyérhéjat.Paulus kimondottan örömét lelte abban,hogy csizmájával rugdosta és a fejét pöckölgette.

-Paulus,azért egészbe maradjon!-szólt rá nevetve Erc,aki maga is nagyon mulatságosnak találta Paulus produkcióját.

A vacsora végén elégedettségüket hangos böfögéssel adták tudtára a többi vendégnek.Egy 6 ágyas szobát foglaltak maguknak az emeleten.Két ágyat azonnal össze is toltak Nialnak,lévén most ő a főnök,akinek különleges elbánás jár.Athairnének az egyik sarokban,a puszta,hideg padlón jutott hely.

-Áh,pihe-puha ágyikó...-nyögte kéjesen Paulus,miközben elhevert fekhelyén.

-Én még járok egyet.-jelentette Tacitus,és elment.

Leérve érdekes beszélgetésre lett figyelmes.Két férfi ült egymás mellett az egyik asztalnál.Csöndesen,szinte suttogva beszélgettek.Tacitus rendelt magának bort,és leült a szomszédos asztalhoz hallgatózni.

-Hallottad,hogy járt az a parancsnok Eire szigetén?

-Nem.Mi történt?

-Jól elverték a helyiek.Olyan szégyenletes vereséget szenvedett,hogy csak na.

Tacitus majdnem kiköpte a szájában lévő kortyot.Ez nem lehet igaz...

-Melyik hadvezér volt az?

-Az a kelta származék.Valami Gaius vagy Caius,vagy hogy a tökömbe hívták.A Valeria Victrix légiót vezette.

-Hú...

-Azt állította,hogy a szigetet be lehet venni egyetlen légióval is.

-Hát,ez nem jött össze.Azt,mi lett vele?

-A kelta főkirály,Bran saját kezűleg ölte meg.Levágta a fejét.A generálisból állítólag csak annyi cafatot tudtak összeszedni,amennyi a sisakjában elfért.A pletykák szerint ez a Gaius rokona volt a főkirálynak.Asszem,az öccse.Valami piszkos családi ügy húzódhatott meg e mögött.

-Hűha...Ez aztán jól megjárta.

-De figyelj ide,ez nagyon titkos.Én is egy errefelé menekülő légióstól hallottam,tehát első kézből.Az ügy annyira kínos,hogy nagy valószínűséggel el fogják tussolni.

Tacitus már mindent tudott.Futva vitte a hírt a többieknek.A két férfi felkapta rá a fejét.

-Ennek meg mi baja?

-Biztos hányni fog.

Hajnalodott.A sötétséget lassan kikezdték a felkelő Nap sugarai.

-Itt vannak.-szólt Branhoz Cormac-Egy órányi járásra a várostól.

-Akkor ne várakoztassuk őket.

Útnak indultak.Elől Bran,teljes harci díszben,mellette Cormac és vagy 20 druida vonult mögöttük fehér lovaikon.

Tágas,zöldellő mezőn sorakozott föl a légió.Cadwr büszkén parádézott katonái előtt.

-Róma dicső katonái!-kezdte lelkesítő szónoklatát,az viszont egy csöppet sem zavarta,hogy a légióban nem mindenki római származású,de Cadwr úgy vélte:a tudat fontosabb a származásnál-Elérkezett egy újabb nap,egy olyan nap,mikor Róma egy újabb provinciával gyarapodik!Nem védekezni jöttünk,hanem hódítani!Fontos nap ez a mai.Civilizációnk fénye immár a világ eme sötét és barbár szegletét is eléri és beragyogja!Küzdjetek hát bátran,és Rómaihoz méltóan!-a rövid szónoklat után hátravágtatott a lovasokhoz,így sajnálatos módon lemaradt arról,hogy megpillanthassa a szemközti alacsony dombtetőn fölbukkanó Brant és seregét.

-Ezek azok a rómaiak?-szólt Cormachoz Bran.

-Ezek.Közönséges barbárok,semmi több.-mondta a légiót pásztázó Cormac,akinek megvolt a maga kemény véleménye a rómaiakról.

-Ezek azok a harcosok,kik leigázták az egész világot?Nincs bennük semmi különös.Én itt csak piros szoknyába bújt,katonának csúfolt ficsúrokat látok.-mondta lemondóan.

-Nem jobbak ők másoknál.Legfőbb harci erényük a fegyelmezettség.Semmi se zavarja meg őket,de...

-Mi a terved?

-De majd szítunk egy kis zavart köztük.Egyenlőre ti ne támadjatok.

-Miért?

-Egy kicsit megijesztgetjük őket.-mosolyogta Cormac.

-Jól van.

Cormac jelt adott,és a druidák megindultak a légió pajzsfala felé.

A légiósok nem tudták mire vélni a dolgot.Itt ez a csapatnyi ősz öreg druida,lóháton,fegyver szinte nincs is náluk.Biztos könyörögni vagy egyezkedni jönnek.

Megharsantak a támadásra buzdító harci kürtök.

Megindultak a rómaiak.Nem nagy dicsőség,de ha öregembereket kell elsöpörni,akkor öregembereket kell elsöpörni.Majd szépen sorra kerül a többi,dombon ácsingózó barbár is.

Egyszer csak az összes druida fölemelte a kezét,és fennhangon kiáltozva szörnyű átkokat kezdtek szórni a légiósokra.Azokban a vér is megfagyott.Hirtelen az összes propaganda-rémmese feltámadt elméjükben,amikkel még gyerekkorukban ijesztgették őket a szüleik.Rémtörténetek druidákról,kik elcsalják magukkal a szerencsétlen,jobb sorsra is érdemes római kisgyermekeket,hogy magukkal vigyék őket az alvilágba,hogy ott az ártatlan lelkeket föláldozzák szörnyűséges isteneiknek,vérüket igyák és húsukat egyék.Megálltak,majd hátrálni kezdtek.Sorra dobálták el futáshoz nehéz pajzsaikat.Pilumok és gladiusok csattantak a pajzsokon és puffantak tompán a füvön.Már nem is lépésben hátráltak,hanem egyenesen szaladtak is.

A gyalogosok a lovasokba rohantak.Mindegy volt már nekik,hogy hova,csak el innen.A hódító római légió futott,amerre látott vagy nem látott.

-Mit csináltok?!Hova rohantok?!Az ellenség talán arra van?!Babonás banda!!!BeszXrtok pár vénembertől?!A manó rágja ki a gyáva beleteket!!!-káromkodott Cadwr.

-Caius úr,mit tegyünk?-kérdezte egyik katonája.

-Támadjatok,ti ostobák!!!-üvöltötte,és kardja lapjával kezdte ütlegelni a saját harcosait,így próbálva meg őket jobb belátásra bírni.

Bran úgy érezte,itt az idő a támadásra.

-Előre!!!-ordította,és hadserege nekirontott a foszladozó római alakulatnak.

A kelták keményen aprították a Valeria Victrix légiót.Röpködtek a fejek és a végtagok,csonka,véres testek torzói vergődtek lábaik és lovaik patái alatt.Római halálhörgés,kelta diadalordítás verte föl a vidék csendjét.

Bran egyik rómait a másik után vágta le.Amikor egy fél percnyi nyugta lett,észrevette,hogy a római vezér még mindig derekasan küzd,forgolódik a csatatéren.Bran kinézte őt magának.A vezér is őt.

Szembeálltak egymással.Mindkettőjük fehér lovára vörös foltokat festett a vér.Maguk is tetőtöl talpig véresek.Köpönyegeik vérmocskos cafatokban lógnak vállaikról.

A római fölemelte kardját,támadni akart,de egy menekülő légiós nekicsapódott lovának.A paripa fölágaskodott és elviharzott,a vezér pedig földre bukott,rá a hullákra,kiontott belekre.

-Barom!!!-kiabálta a már ekkor messze járó,vagy éppen már másvilágra költözött katonának.

Bran odaléptetett hozzá.Rászögezte lándzsáját.A vezér dühös szemekkel nézett vissza rá.

Valahogyan ismerősnek tűnt neki ez az arc,és ez a kék szempár.Olyan keltás.Mintha már látta volna valahol...

Cadwr föltápászkodni próbált,közben sisakja leesett a fejéről.Immár láthatóvá vált a sűrű,rövidre nyírt,égővörös haj.Bran megdöbbent.Ez nem római.Ez egy kelta,és méghozzá az ő öccse.

-Cadwr?-kérdezte,miközben öccse mellére szegezte fegyverét.

-Igen.-vicsorgott amaz a földön fekve.

-Hol a fiam,te legutólsó hazaáruló mocsok?!-ordította le a báty az öccse fejét.Cadwr selytelmesen mosolygott.

-Te...te...senkiházi!!!Hazaáruló!!!-mennydörögte Bran.

-A fiad...Jó helyen van.Katonáim most viszik....

-Hova viszik?!

-Ahhoz neked semmi közöd.-felelte hidegen Cadwr.

-Igenis,van hozzá közöm!!!Add vissza a fiamat,mert különben megöllek!!!

-Adja a fene.-válaszolta nyeglén Cadwr.

Erre Bran egy hattalmas ordítás keretében keresztüldöfte Cadwrot.Belenyársalta az alatta heverő felsőbbrendű római lényekbe.Cadwr hörgött egy sort,majd kimúlt.Bran leugrott lováról.Kihúzta lándzsáját öccséből,majd újra beledöfte.Fölhúzta ülő helyzetbe,és egy elegáns suhintással levágta a fejét.Mivel fogás nem esett rajta,így kardja hegyére szúrta.

Némán föltartotta a fejet,mint valami trófeát.

A csata eldőlt.Nem marad már római,ki küzdjön.Fele elszaladt,fele fűbe harapott.

Ott állt a győztes hadvezér,öccsének fejével a kardján.Mindenki őt éljenezte,de őbelé nem szállt a harci mámor.Úgy érezte,hogy fiát már semmilyen levágott fej s római hulla nem hozza vissza.

Bran baljóslata beteljesedni látszott.Még aznap délelőtt Cadwr 6000 légiós élén partot ért keleten.Rendületlenül masíroztak a sziget belseje felé,Cadwr a menet élén lovagolt fehér lován.Hihetetlen büszkeség öntötte el a szívét.Már ki tudja,hány éve várt erre a pillantra.

Eközben Bran türelmetlenül várta a híreket.A harmadik napon végre befutott az egyik felderítő csapat.

Ziláltak és feldúltak.

Bran,Grainne és Cormac reménykedve rájuk pillant,bár érzik,hogy túl sok jót nem várhatnak.

-Találtatok valamit?-kérdezte Bran,és bátorítóan rájuk nézett.

-Uram...-szólalt meg az egyik-Athairne nyomára nem akadtunk.Bejártuk a keleti és a déli partokhoz vezető utakat,de semmi.Kérdezgettük az embereket,hogy láttak-e idegenül viselkedő,kis lovascsapatot és egy vörös hajú fiút,de senki se látott ilyet.

-De láttunk...rómaiakat.-tette hozzá egy másik.

-Rómaiakat?

-Igen.

-Mennyien vannak?Hol láttátok őket?-Bran hirtelen átváltozott aggódó apából népéért aggódó uralkodóvá.

-2 napi járóföldnyire innen.

-Mikor 2 napja?!-kérdezte ingerülten Bran,aki úgy érezte,hogy a rómaiak már a kamrában vannak.

-Tegnap láttuk őket.

-Ezek szerint holnapra ideérnek,feltéve,ha tudják az utat.-jegyezte meg Cormac.

-Már éppen elég baj,hogy egyáltalán partot értek...-mondta Bran keserűen.

-Az utat biztosan tudják.A vezérük úgy vezeti őket,mintha ismerős lenne a környéken.

-Ez lehetetlen.Fölöttébb gyanús.-gondolkodott Cormac-Lehet,hogy áruló van köztük.Ennyire nem lehetnek jók a térképészeik,hogy így,mindennemű hezitálás nélkül,nyílegyenesen és gyorsan haladjanak előre.

-Hányan vannak?-tette fel Bran a szó szerint életbevágó kérdést.

-Úgy 5000-6000 ezren.Gyalogosok és lovasok vegyesen.

-Akkor ez egy légiónyi római.-jegyezte meg a druida.

-Távozhattok!-szólt Bran.

Mikor újra hármasban maradtak, Bran így szólt Cormachoz:

-Most mit tegyünk?Ezek egyértelműen hódítani jöttek.Egy nap alatt nem ér ide Eire összes harcosa.

-Gondolj bele:csak egy légió.

-Az is...Mennyi?5-6000 ezer fő?

-6000.-válaszolta Cormac.

-6000.És én csak legföljebb 3000 tudok összehívni.

-De a te katonáid hazafiak,kik hazájukat védik,míg ők csak egy harácsoló csürhe.

-Cormacnak igaza van.-szólt Grainne.

-De a vezérük ismeri a járást!

-Lehet,hogy csak nagy az önbizalma.-mondta a nő.

Bran összeszedte magát.Összehívta kéznél lévő 3000 katonáját,és futárokat küldött szerte az országba,hogy aki csak tud,jöjjön.

Eltelt egy nap.Estére megérkezett vagy 800 harcos.Késő este mindenki,aki csak befért,behúzódott az erődbe.Aki csak bírta magát,fegyvert vagy fegyverként használható tárgyat vett magához,és vártak.

Bran is fölöltötte harci szerelését.Kiállt a vár fokára,és nézte a messzeséget.Sokat nem látott,a táj egy nagy feketeség képét öltötte magára,kisebb-nagyobb,még feketébb foltokkal.Fölnézett az égre.Milliónyi ezüstfényű csillagot látott.Mintha mindegyik egy-egy római légiós lenne,ezüstfényű páncéljában,akik mind le akarnak szakadni az ő országára,és telhetetlen gyomorral fölfalni azt.Soha nem látott még rómait.De úgy tűnik,ennek a népnek kapzsisága végtelen,és most már Eire is kell nekik.

Vajon mi lett Athairnével?Látja-e viszont valaha?

Lehet,hogy már holnap reggel,mikor a Nap fölkel,már hozza is a légió,láncra verve,váltságdíjat követelve.

Beesteledett.Athairne sehol.

-Hol van Athairne?Már haza kellett volna jönnie.-aggódott Grainne,és tanácstalanul nézett férjére.

-Nyugodj meg,kérlek,tud ő magára vigyázni.-mondta Bran.

-De még olyan fiatal!És most nem Cormaccal csavarog,hanem egyedül!Rossz előérzetem van...Úgy érzem,mintha a fiam egyre távolabb és távolabb kerülne tőlem...Nagy bajban van.-és férje mellkasára borult.

-Egy-két szabadban eltöltött éjszaka nem ártott még meg senkinek.-dünnyögte Bran.

Lefeküdtek aludni.Grainne egész éjszaka álmatlanul forgolódott,végül az ágy szélén ülve állapodott meg.

Athairne egész éjszaka nem került elő.

-DUUUUUURRRRR!!!!CSAPPPP!!!!-vágódott ki hálójuk ajtaja,úgy mintha egy egész légió rontott volna be,de nem egy légió,hanem csak egy hosszú szőke szakállú kelta harcos esett be.

-Bran úr!!!Grainne úrnő!!!!-üvöltötte.

-Mi a....-horkan föl Bran-Fejünkre szakadt az ég?Jönnek a rómaiak?

-Elnézést,hogy zavarlak benneteket,de sürgős.Találtak valamit...-de már nem fejezhette be,mert Bran átcsörtetett rajta

-Athairne?-kérdezte reszkető hangon Grainne.

-Köze van hozzá.-mondta a katona.

Már Grainne is futott Bran után.Fölbolydult az egész háznép.Mind kisereglettek az udvarra,hogy szemügyre vegyenek egy kétökrös szekeret,3 katonát és egy földművest.Az egyik katona Bran elé lépett.

-Mi van a kocsin?-kérdezte türelmetlenül.

-Uram,ez az ember itt-és ujjával rámutatott-ma hajnalban kiment a közeli erdőbe,és talált valamit.

-De mit?!-kérdezte feszülten Bran.Egyre inkább tudni vélte,hogy mindenki valami szörnyű titkot próbál előle relytegetni,addig,amíg csak lehet.Az ökrök fölbőgtek.Őket nem izgatta az emberek drámája.

Most a földműves állt elő:

-Uram,mikor ma hajnalban kicsaptam a kondát,láttam,hogy nagy fehérség világít a még sötét erdőben,a tisztáson,az öreg tölgy alatt.Elgondolkoztam magamban,vajon mi lehet?Hókupac biztos hogy nem,bár még mindig hideg van,és röstellve mondom,kicsit fáztam is,de hát a hó már rég elolvadt.Odamentem.Közelebbről már nem hókupacnak,hanem inkább egy alvó állatnak tűnt.Vajon milyen állat lehet-kérdeztem magamtól.Mikor már a közelébe értem,láttam,hogy az egy igen szépen fölszerszámozott fehér csődör.Ekkor már bizonyossá vált...-a férfi tovább mesélt volna,láthatóan még élvezte is,hogy ő itt most fontos ember,és számít a mondandója,de Bran félrelökte,és egyenesen a szekérhez sietett.

A kocsi rakománya,ami alakjából ítélve egy nagytestű,döglött állat,durva lópokrócokkal lett betakargatva.Bran lerántotta az egyiket.Majd a másikat.Grainne a segítségére sietett.A kibontakozó dögben fiuk kedvenc hátasát,Ní Asát kellett,hogy felismerjék.Ugyanaz a szerszámzat van rajta még mindig,mint tegnap délben.Ragyogó fehér szőre alvadt vértől bűzlik,szügyén csúnya,karddal szúrt seb.

"-Mi történhetett?-gondolkodott Bran-Athairne túlságosan is kedvelte Ní Asát ahhoz,hogy megölje.És hova lett a fia?Baleset nem lehetett..."

-Athairne?

-Kerestük,uram,de nem találtuk.Minden nyomot elmosott a délutáni eső.De viszont a helyszínen leltünk egy dorongot.-mondta az egyik harcos,és fölmutatta a nehézkes fadarabot-Ez például pont olyan,amivel jól lehet taglózni.

"-Vajon kik lehettek?-gondolkodott tovább Bran-A szigeten jelenleg a törzsek között béke honol,és körülöttük meg a végtelen tenger...Aprónépek ragadták volna el,mert túl szépnek és jónak tartották ahhoz,hogy az emberek között járjon?Nem,nem ez képtelenség.Nekik nem lett volna szükségük fahusángra...Ezek emberek,méghozzá profik és elszántak.Talán csak nem rómaiak?-hasított belé a felismerés-Túszejtés áldozata lett a fia?Ez képtelenség.Hiszen nem is ismerik a tájat.Hogy jutottak ide?"

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok marcangolták.Az istenek mentsenek meg azoktól a barbároktól.Azonnal kiadta a parancsot,hogy egy-egy felderítő csapat induljon el déli és keleti irányba.

"-Még nem járhatnak messze."-és visszahúzta a ponyvát a lóra.

A következő rész nem sikerült valami túl jól,nem éppen a kedvencem,de hát...Nem filler epizód,tehát nem hagyhatom ki.Írás szempontjából a leggyengébb rész.

-Ott vagyunk már?-kérdezte Paulus az előtte lovagló Nialtól.Nial összevonta a szemöldökét a göndör,vörös paróka alatt,és hátrafordult:

-Paulus!Ma még hányszor akarod megkérdezni ezt?!A sírba viszel!Nem megmondtam neked,hogy még 1 napi járóföldnyire vagyunk?-kiabálta idegesen.

-Jól van,na.Csak tudod,éhes is vagyok,meg dolgom is lenne,és pihenni is szeretnék...-sorolta Paulus.

-Jó,ha tudod,nem nyaralni jöttünk ide!Ráadásul most nemrégiben álltunk meg,hogy nyammogjál egy sort.Nem lehetsz mindig éhes!-kiabált rá most már Erc is.

-Újfent megemlíteném,kedves Paulus,hogy nem nyaralni jöttünk,hanem túszt ejteni.-mondta fennkölten Antinus-Vagy jobb szeretnél a táborban árkot ásni?

-Azt inkább nem...motyogta Paulus.

-Na látod!-vágta ki a végső szót Antinus-Jobb itt.Szívsz egy kis friss levegőt,és világot látsz.-ecsetelte Antinus a küldetés előnyeit.

Alkonyatkor tábort vertek egy tóparton.Ami kifulladt abban,hogy avarból összekapart kis kupacokra feküdtek pokrócba csavarva egy kis tábortűz körül.Ugyanis Cadwr szigorúan megtiltotta nekik,hogy római módra viselkedjenek.A cél az igénytelenség volt,és úgy érezték,hogy ezt maradéktalanul teljesítették is.A finom vacsorát Antinus főzte meg,mivel ő a legjobb szakács közülük.Először Paulus akart főzni,de Nial jobbnak látta,ha nem gyújtják  maguk ra az erdőt.

-Gyertek,kész a vacsora!-szólt Antinus.

-Mit eszünk?-tette föl Paulus a számára létfontosságú kérdést,és úgy bűvölte szemével a fazekat,mintha az egészet ő akarná fölfalni.

-Kolbászos babot!-mondta a szakács,és mindenki tányérjára plöttyentett egy nagy adagot.

-Juj,Antinus,csak azt ne!Miért főztél már megint babot?-sikítozta Nial.

-Miért?Talán nem ízlik?-nézett fölháborodottan Antinus Nialra.Nem szerette,ha kritizálják a konyhaművészetét.

-Finom,finom,csak ha ebből Paulus eszik,akkor egész éjjel büdösíteni fog az orrom alá!

-Nem is vagyok büdös...-morogta Paulus.

-Á,nem...-morgott vissza Nial.

-Ne veszekedjetek már!Nial,te meg ne legyél olyan,mint valami kényes császári kisasszony!Rózsaolajat ne permetezzek fenséges lényedre?Legfeljebb nem fekszel Paulus mellé.-mondta Erc.

-Pedig minden vágyam az volt....-szólt gúnyosan Nial.

-Ha tetszik,tetszik,ha nem tetszik,nem tetszik!Ez van,és kész!-pörölt Antinus.

Vacsora után Nial igyekezett minél messzebre kerülni Paulustól.A rájuk váró éjszaka büdösen,de eseménytelenül telt.Másnap,újabb fél napi lovaglás után végre megérkeztek Tarába.Senki se törődött velük.

-És most mit csinálunk?-kérdezte Paulus,aki mindeközben vágyakozóan nézett egy kocsma felé-Szerintem menjünk el inni...

-Jaj!Te mindig csak erre tudsz gondolni?Étel,ital,meg pihe-puha szalmazsák?-torkolta le Nial,de legszívesebben ő is a kocsmában iszogatott volna...

Hezitálásukból egy mellettük elvágtató lovas verte fel őket.

-Nézd azt a fiút!-bökte meg Tacitus Nialt.

A lovas tizes évei elején járó tipikus kelta úrifiú.Pont olyan,amilyet ők keresnek.

-Utána.-suttogta Nial-Biztos,hogy ő az.

Követni kezdték.

A fiú nem más,mint Athairne,aki egy város melletti ligetbe igyekezett.Kijött gyönyörködni az első meleg tavaszi napban.Leült a liget közepén álló vén tölgyfa alá.Egyszer csak sötét árnyék vetül rá.Valaki...Érezte,hogy nézik.

Fölemelte a fejét,és egyenesen az előtte álló alakra nézett.

-Kérlek,ne állj ellen,nem érdemes.-szólt hűvösen Nial.

-Mi a...-kezdte Athairne,de ekkor már Tacitus a háta mögé surrant,és leütötte egy fahusánggal.Eszméletlenül dőlt a földre.Ní Asa,aki eddig békésen legelészett,fúriaként rontott Nialékra.

-Hé!Hő!-ordította Paulus,és elkapta a ló kantárszárát.A ló fölágaskodott,és jól meglegyintette patájával a légióst-AUUUUUUUUU!!!!!!-üvöltötte torkaszakadtából,és azonnal el is eresztette.

Nial gyorsan elkapta.

-Ez egy vadállat!Majdnem megölt!-méltatlankodott Nial.

-AUUUUUUU!!!!AHHHHHH!!!!-visította Paulus.

-KUSSSS!!!Vagy azt akarod,hogy meghalljanak?!-dörrent rá Erc.

Ní Asa nem hagyta magát.Rugdalózott és a fogait csikorgatta.

-Nial,mi legyen vele?-kérdezte Antinus.

-Nincs más választásunk...-és Nial kardot döfött Ní Asa szügyébe.Azonnal elugrott mellőle.

-Kár érte,szép ló volt.-jegyezte meg Erc.

Ní Asa földre rogyott,és ott vívta haláltusáját.Keservesen nyerített,vergődött.

-Hát még mindig nem akarsz megdögleni?-morgott Nial,és még egyszer belédöfött.A szúrás immár végzetes volt.

-Azonnal el kell tüntetni.-jelentette be Tacitus.

-Inkább mi tűnjünk el.-szólt Nial.

Megbilincselték Athairne kezét-lábát,szemét-száját pedig bekötötték.,és becsavarták egy pokrócba.Paulus maga elé vette a nyeregben,és szélsebesen továbbáltak.

Cadwr fölkelt.Mint mindig.Lement az ebédlőbe,hogy elköltse a reggelit feleségével.

Domitilla szélhámos ütemben csacsogta el neki a legfrissebb pletykákat:mi a legújabb parókadivat,ki a legvakmerőbb gladiátor,és persze kinek szakadt le a veséje,ki halt meg,ki házasodott és ki hol nyaralt.Cadwr egykedvű arccal hallgatta végig Domitilla mondókáját,ami,mint mondani szokás,egyik fülén be,a másikon ki.

Miután befejezte,lecsapta az asztalkendőt,és elindult kifelé.

-Caius,most meg hova mész?-kérdezte Domitilla,és mérgesen nézett távolodó férje felé.

-Dolgom van.-vetette oda.

-Neked mindig csak "dolgod" van!Sose tudsz velem törődni!-kezdte a nő az elhanyagolt feleségek panaszát.De mire belelendülhetett volna,addigra Cadwr eltűnt.

Bevágódott a villája előtt álló hintójába.Az eső miatt utazott így.Nem akart ázott csutakként beállítani a helytartóhoz.

-A helytartói palotába!-harsant az utasítása.A lovak megindultak.A palotában Agricola szívélyesen fogadta,és azonnal a fogadóterembe invitálta.

-Caius,minek köszönhetem örvendetes látogatásodat?Kérsz egy kis bort?Most érkezett Itáliából...-mondta,miközben egy rabszolgájával bort öntetett maguknak.

-Kiküldenéd a rabszolgát?-kérdezte Cadwr,és gyanúsan méregetni kezdte.

-Persze.Tertius,kifelé!-parancsolt rá,és a fiú sietősen eliszkolt.

Cadwr belevágott:

-Hadjáratot szeretnék indítani.-közölte olyan könnyed természetességgel,mintha azt mondta volna:a lovam lovat ellett.Agricola nagy bagolyszemekkel meredt rá.

-Pont most?Jaj,Caius,ne keresd a bajt!Tudom,hogy minden vágyad egy diadalív Rómában,de most talán ez nem kellene.Most,hogy végre megnyugodtak a kedélyek.

-De ez fontos lenne...-kezdte Cadwr.Igen,Cadwr,a te személyes bosszúvágyadnak.

-Halljam,mit akarsz meghódítani!Mi az,amit Róma még nem hódított meg?-engedett Agricola.

-Hiberinát.-szólt halál nyugodtan Cadwr.

-Hiberinát?!Pfufff....-és a helytartó kiprüszkölt néminemű  finom kis itáliai borocskát.

-Igen.

-Miért kellene az a nyamvadt sziget Rómának?A meglévő területeket is épp elég védeni.Minek?Nincs ott jóformán semmi,csak azok a hülye kelták meg a kattant druidáik.-hadarta egyszuszra Agricola.

-Pont ez a lényeg.Róma nem tűrheti,hogy azok ott csak úgy szabadon kószáljanak.Még a végén megtámadnak minket.-jelentette határozott hangon.

-Háááát....-tétovázott Agricola-Mégis hogy gondoltad ezt?

-Hiberina szigete könnyű préda.Mindössze egy légióval meghódítható.

-Tényleg?Hát rendben,kedves Caius barátom,igázd le Hiberinát,és hozz dicsőséget Rómának.De egy kikötésem van.

-És pedig?

-Hogy tényleg csak egy légiót vihetsz magaddal.

-Igen,ezt én is így gondoltam,a saját parancsnokságom alatti tökéletes lesz.

-Hát akkor rendben.-sóhajtotta Agricola,aki nem igazán tudott hinni az invázió sikerességében-És mikor indulsz?

-Egy hónap múlva lábaid elé teszem a királyok fejeit...Öpsz...-Cadwr hirtelen rájött,hogy már megint nem vigyázott,és újra előtört belőle a barbár énje.

Hazaérkezvén egy kis szupercsapatot verbuvált maga elé,ami légiójának válogatott katonáiból állt.

Öt légiós.

Nial és Erc,kik kelta születésűek.Erős,bátor,rendíthetetlen férfiak.Antinus,a tűlélés művésze,aki egy konyhakéssel légióstábort üt a vadonban.Paulus.Ő meg hogy került ide?Lassú,buta,nagyhangú,de viszont föláldozható.Egy precíz gyilkológép,akit az ölésen és az evésen kívül semmi se érdekel,a fönnmaradó időben meg csak bárgyún néz ki a fejéből.És Tacitus.Nevéhez méltóan a csöndes lopakodás és besurranás mestere,aki képes bárhonnan caliga-nyom nélkül eltűnni.

-Jó napot néktek!-köszönt Cadwr.

-Mi a helyzet,főnök?-kezdte a meghitt társalgást Paulus-Amúgy annyira nem jó ez a nap,mert már megint esik ez a fránya eső,és megint dohos lesz a szalmazsákom....

-Lenne számotokra egy kis munka.Természetesen jutalmaznám sikeres teljesítését.

--Mi van már?Már megint árkot kell ásni?-aggódott Paulus.

-Ó,nem,ígérem,hogy ez sokkal izgalmasabb lesz.

-Mit kell elvégeznünk?-kérdezte Antinus.

-Maholnap meghódítom Hiberinát.-menőzött Cadwr.

-Azta!A főnök is olyan lesz,mint Julius Ceasar?-lelkendezett Paulus.

-Valami hasonló...Szóval,miközben én és a többiek lerohanjuk Hiberinát,nektek csak annyi lesz a dolgotok,hogy raboljátok el...

-A törzsfő aranyát?-vágott közbe Paulus,aki már látta saját lelki szemei előtt,hogy hogy fog ő a törzsfő kincstárában bütykölni.

-Paulus,ne légy ilyen tiszteletlen a parancsnok úrral.-bökte oldalba Erc.

-Nem,nem az aranyát.-Paulus arcára csalódottság ült ki-Bár az a valami éppen olyan fontos neki,mint az aranya.Raboljátok el a főkirály fiát,és hozzátok Londiniumba,a villámba.

A légiósok összenéztek.Tehát túszt kell ejteni.

-Nial,rólad úgy tudom,hogy Hiberinán születtél.

-Igen,uram,és ott is éltem 16 éves koromig.

-Tarában?

-Igen,ott.

-Remek.Akkor te vezeted a csapatot,mert neked van kellő helyismereted.

-Igenis,uram!

-Uram,csak azt szeretném megkérdezni,hogy honnan fogjuk a célszemélyt megismerni?-kérdezte Tacitus.

-Biztos,hogy megtaláljátok.Ő Bran főkirály egyetlen fia,most 12 éves.

-Távozhatunk?-kérdezték.

-Igen.De mielőtt elindulnátok,vegyétek föl ezeket a kelta ruhákat és vegyétek magatokhoz eme fegyvereket.Nem szabad gyanút fogniuk.Lehetőleg csak Nial és Erc beszéljen hangosan,ti-és Antinusra,Tacitusra és Paulusra mutatott-lehetőleg ne beszéljetek latinul a kelták előtt.És semmi légiós üdvözlés,mozdulat vagy szokás.Megértettétek?És majdnem elfelejtettem,itt van a feleségem pár régi,divatjamúlt szőke és vörös parókája,ezeket föltétlenül viselnetek kell.

Elindultak hát a hős légiósok,szép,hosszú,göndör vörös és szőke fürtökkel a fejükön.

-Ha anyám látna...zsörtölődött Antinus.

Szokványos,sötét felhők tornyosulnak Londinium városa fölött.

Igazából senki se törődik velük.Megszokták.Az emberek behúzódnak vackaikba,és hagyják,hadd essen az eső.Már este van,de pár órával ezelőtt még láthattunk volna az eső dacára is kint dolgozó embereket.A kopogó esőcseppek nem kímélik a gazdagok házait sem,verik azokat uyanúgy,mint a szegények viskóit.

Azt,a Londinium előkelő neyedében álló csinos villát sem hagyja hidegen az eső,aminek dolgozószobájában egy elegáns tógába öltözött úr töpreng.

Ül a székén,kezével állát támasztja.

Megvakargatja rövidre nyírt,vörös haját,ami csodálatosképpen el se mozdul,se nem hagy kellemetlen festéknyomokat a tenyerén.

Igen,ez a kifinomult római környezet pusztán álca,a tógás úriember valójában Eirén született,és akinek bátyja nem más,mint Bran főkirály.Egy ízig-vérig kelta,aki hihetetlen szorgalommal és kitartással külömb római lett,mint aki annak született.

De mégis,mi késztette arra,hogy megtagadja hazáját és népét,s "rómaivá" váljon?

A hangzatos nevű Caius Felix Britannicus egykoron egy ír király fiaként látta meg a napvilágot,és Cadwrnak hívták.Semmi baja nem volt neki egészen addig,mikor Fál köve nem az ő,hanem a bátyja érintésétől sikoltott föl.Kifordult önmagából.Nem tudta földolgozni,hogy nem ő lett az új főkirály.Meggyűlölte hazáját és származását,s érzése szerint összeesküdött ellene a világ.Britanniába költözött,eldobta nevét és hitét,hogy rómaiként szülessen újjá.Beállt légiósnak.Eleinte küzdelem volt az élete.Csúnya rágalmakkal kellett megküzdenie,de ő bebizonyította,hogy igenis méltó a római polgárságra.Miután bebizonyította,hogy nem látogatják éjszakánként tündérek és koboldok,nem áldoz embert sötét csalitosokban,nem fogad el tanácsot druidától,sőt,egyet se bújtat,de még az alvilágba se járkál ki-be,katonai karrierje szédületes iramban száguldott fölfelé.

Az egyszerű légiósból a Valeria VI.Victrix légió parancsnoka,gazdag és befolyásos tiszt lett,aki magának tudhatott egy előkelő római feleséget,több villát és földbirtokot,számtalan rabszolgát,és beletartozott a helytartó,Agricola belső köreibe is.

De nagy álmát sose felejtette el.

Igaz,most már módosult a terve.Már provinciának akarta leigázni Eirét,ahol természetesen ő tündökölt volna,mint első helytartó.

12 éve bátyjának fia,Athairne születése aggódásba sodorta.Ugyanis egy római jós azt jövendölte neki,hogy a fiú egyszer majd nagy bajt hoz rá.Persze csak akkor,ha nem elég óvatos.

De ugyan,mit árthatna neki egy taknyos gyerek!-legyintett.Ő egy római hadvezér,az meg egy kis senkiházi,aki hamarosan megtudja,hogy hol az ő helye a világ hierarchiájában.

Egyébként életében nem látta unokaöccsét.Csak azt tudta,hogy létezik,Athairnének hívják,és azt,hogy mennyi idős.

Már a terve is megvolt:elfogatja és túszul ejti.Ezt biztos nem fogja Bran csak úgy hagyni.Gondolta,eme agresszív lépés katonai akcióra fogja sarkallni bátyját.Amire ő légiójával felelhet,és úgy taposhatja el a "lázongó" kelta sereget,mint egy utálatos férget.Természetesen a főkirályi család élve kell neki,akiket aztán unokaöccse szeme láttára fog kivégeztetni az arénában,hiszen a népnek is kell egy kis cirkusz,nem?Miután kivéreztek,Athairne is követheti kedves családját oda,ahová valók.

"Holnap meglátogatom Agricolát,és tudtára adom,hogy a hiberinai lázadók leverése igenis szükségszerű."-gondolta.Igaz,hogy a lázadók csak az ő fejében éltek,de hát minden háborút meg kell indokolni.

Elfújta a mécseseket,és nyugovóra tért.

Hófehér paripa üget az országúton.

Lovasa Athairne herceg,Bran ír főkirály egyetlen fia.

Most,Am Mart(március) hónapjában lett 12 éves.A herceg Eire népének szeme fénye,s bár a keltáknál nem szokás a dinasztikus királyság,de vele kapcsolatban mindenki úgy vélte,hogy ő lesz az új főkirály apja után.

Athairne korában,a Kr.u. 100-as évek első felében Eire szigete az utolsó,nagy,szabad kelta terület.A régi kelta világ a római elnyomást szenvedi.Azoknak a rómaiaknak az uralmát,kik őket alvilági népnek tartják,és megvetik.

Erről,a druidák üldöztetéseiről,a szent ligetek kivágásáról és a rómaiak könyörtelenségéről a herceg csak elbeszélésekből hallott,de úgy érezte,hogy ez az a nép,amit jobb elkerülni.(Ami mondjuk szülőhazáján kívül elég lehetetlen vállalkozás.)

Athairnét mindenki szerette.

Ugyan ki ne szerette volna?

Mikor megszületett,apja 1 hónapig tartó ünnepséget rendezett ennek örömére.Annyi lány után végre egy fiú...Bran boldogságát még tovább fokozta,hogy udvari druidája,Cormac azt jövendölte a fiúval kapcsolatban,hogy nagy tetteket véghezvívő,bátor hős lesz,a kelták legvitézebb harcosa,kinek dicsőséges nevét szerte a világon ezrek ismerik majd.

Kell ennél több egy kelta édesapának?

Athairne eddigi fejlődése biztatóan igazolta,hogy Cormacnak egyszer majd igaza lesz.

A családi legenda szerint,mikor megszületett,még a Nap is megállt egy napig,csak hogy a gyermek szépségében gyönyörködjön.Igaz,a gyermek ezt kicsit már túlzásnak tartotta,de hát ezek a bárdok,és elfogult szülők már csak ilyenek.

De azért meg kell hagyni,tényleg szép.

Magas,erős testalkatú.Gyönyörű,félhosszú haja égővörös,mint a legtöbb keltának,és lágy hullámokban omlik alá.De nem csak a haja,hanem szemöldöke,,és hosszú,ívelt szempillái is vörösek.Bőre fehér,mint a frissen esett hó.Szürkéskék szeme vidáman csillog,kedves arca akár az aprónépeké,mosolyával pedig bárki szívébe örömet csalt.Jellemére nézve kedves,szelíd,szép lelkét és értelmét a druidák nem győzik magasztalni.

De nem olyan szelíd ő.

Ha kell,bátor és harcias.Korosztályában nem találni nála jobb kardvívót,lándzsavetőt és lovast,és az íj kezelésének pedig valóságos mestere.Kiváló lantos és énekes,de tudásával sohasem kérkedik.

Lovának,Ní Asának nyergében éppen hazafelé tart,mellette lovagol tanítója,Cormac druida.

Cormac nagy tudású,hosszú,ősz szakállú öregember.Fiatal korában bejárta Britanniát,Galliát,Germániát,Pannoniát,és még Rómába is eljutott.Mindig volt hát mit mesélnie ifjú tanítványának,aki 3 éves kora óta szűnni nem akaró kedvvel hallgatta a történeteket.

-És minden római olyan barbár,mint ahogyan azt mesélik?-kérdezte Athairne Cormactól.

-Tényleg olyanok,igaz,ők minket és minden egyes népet,mely nem római,barbárnak tartanak.De hát mindenki magából indul ki,ezt jól jegyezd meg.Talán a görögöket kevésbé tartják annak,őket előszeretettel utánozzák,de sajnos ez jobbára kifullad a külsőségek hajszolásában.-mondta-Még az emberek halálából is komédiát csinálnak az amfiteátrumokban,az általuk csak játéknak nevezett gladiátorviadalokon,ahol arra izgulnak,hogy hogy kaszabolja szét egymást 2 vagy több rabszolga,vagy marcangolja véres cafatokra a fegyvertelen szerencsétlent az oroszlán.Láttam ilyet Rómában,egyszerűen szánalmas.A császárok ezzel szórakoztatják a népet,mely sötét,mint a téli éjszaka.Inkább szellemük pallérozására költenék azt a rengeteg pénzt.

Athairne elgondolkozott.

-Sose akarok rómait látni...-jegyezte meg-De azért vannak ott jó emberek?

-Vannak,persze.Művelt tudósok és filozófusok.De hát sajnos nem ők a hangadók...-és régi jó római barátjára,Frontóra gondolt.

Lassan kiértek az erdőből,amely éppen most bontogatja rügyeit.A táj még téli arcát mutatja,itt-ott még van egy-két szottyos hófolt,de nemsokára a fák is betársulnak a mezők mellé,hogy teljessé tegyék Eire zöld pompáját.

Felkaptattak egy dombra,és föltűnt előttük Tara városa,mely mellett magasodik a a főkirályi rezidencia,amin büszkén lobogó fehér lovas zöld zászlók hírdették Bran hatalmát.

-Na,ki ér hamarabb haza?-szólt Athairne a druidához.

-Csak utánad,ifjú hercegem.-mondta Cormac.

-Gyia!-kiáltotta,és elszáguldott.Az öreg elmosolyodott,és ő is utánaeredt.

Egyszerre értek be a várudvarra.

-Üdv néked,Cormac,és neked is,fiam.-köszönt rájuk egy nagydarab,30-as éveiben járó férfi.

A már sokat emlegetett Bran az.Büszke,tekintélyes ember,óriási vörös szakállal és félhosszú hullámos hajjal.Hihetetlenül rikító színű,kockás ruhát és rengeteg aranyékszert viselt,annak ellenére,hogy ez csak a köznapi viselete.Derekán széles,aranyveretes bőröv,róla pompás kardja lóg.

-Üdv,édesapám.-köszönt Athairne,és leugrott lováról.

-Már vártunk benneteket.-közölte Bran,és fia vállára téve a kezét elindultak befelé.

-Athairne!-kiáltotta egy női hang,és Athairne újra megtapasztalhatta,hogy milyen az,mikor édesanyja,Grainne a nyakába borul,és elhalmozza anyai szeretetével.

-Édes kisfiam,már úgy hiányoztál...

-Pedig csak fél napra mentem el,és én már nem is vagyok kisfiú...-morogta.

-Nekem te mindig a kisfiam maradsz.-mondta az asszony,és még jobban megszorongatta fiát.Ami nem iagzán lágy ölelés,hiszen Grainne lánykorában a Fiana tagja volt,s most sem veti meg a harcot.

A szép főkirályné meghatottan nézte gyermekét.Milyen nagy már!Még pár év,és igazi kelta harcos lesz belőle.Pedig mintha tegnap lett volna,hogy a szülés után a karjaiba adják az ő kis Athairnácskáját.

-Édes Athairnácskám...

Athairne arca ekkor már olyan vörös lett,mint a haja.Az még hagyján,hogy anyja itt mindenki előtt ölelgeti,és szégyenbehozza őt,a nagyfiút,de hogy még a kisgyerekkori becézését is emlegeti...Egy vad kelta harcost mégsem hívhatnak így.

-Édesanyám,mi a vacsora?-tette föl a fontos kérdést,és nagyot kordult a gyomra.

-Sült vadkan,a kedvenced.

-Az jó...-és elégedetten gondolt a rá váró lakomára.

A mennyei vacsora után megfürdött,és módszeresen eláztatta lakóhelyiségét.Fürdés után átbotladozott az ágya körül fekvő kutyáin,és leheveredett.Egészen az orráig húzta a farkasbunda-takarót,és boldogan bevackolta magát.Elégedetten gondolt életére:családja és a nép szeretik,gyönyörű lovakon vágtázhat,és neki van a legszebb hazája.Elsuttogott egy imát az istenekhez,amiért jók hozzá és ma is vigyáztak rá,majd lehunyta a szemét, és elaludt.

Athairne és Faustina

Műfaly:romantikus,történelmi dráma

Íme az első bejegyzés,ami egyben útmutató is a történethez.A regény keletkezése,és az ihlet pofonegyszerűen jött:a szerző szerelmes lett,aminek sajnos szomorú vége lett.

A történet a képzelet szüleménye,klasszikus történelmi regény,amely felváltva alkalmaz kitalált és valóban élt személyeket.

A műfaly megjelölésénél ott a "történelmi" címke,de kérem ne ebből tessék megismerni az ókori rómaiak és kelták életét,igaz,az író,vagyis jómagam mindent megtett azért,és éjt nappallá téve kutatott a történelmi hitelesség és a kultúrtörténeti háttér felderítéséért.De sajnos nem vagyok se régész,se történész,de még csak egy,a korral foglalkozó hagyományőrző csoportnak se vagyok tagja,így előfordulhatnak bakik.De azért kengyel,gázpalack,karóra meg farmernadrág nem lesz benne.

A történetet a Gladiátor című film,a régi,klasszikus amerikai kosztümös,ókorban játszódó filmek(Spartacus,Ben Hur) és Móra Ferenc Aranykoporsó című regénye ihlette.

Röviden jellemezve olyan,mintha a Gladiátort a Rómeó és Júliával kevernénk.

A sztori Kr.u.127 és 133 között játszódik, egy írországi kelta herceg és Antonius Pius római császár lányának szerelmét meséli el.

A történetben jópár valóban élt történelmi személyiség megfordul:Antonius Pius császáron kívül a lánya,Faustina,az anyja,Arria Fadilla,nevelt fiai,Marcus Aurelius(úgy tűnik,őt megtalálja a gladiátoros téma,pedig nem szívlelte)és Lucius Verus,és Marcus Aurelius nevelője,Fronto.

Faustina,a női főszereplő tehát tényleg élt.Athairne azonban kitalált szereplő,bár karaktere egy napjainkban élő,az Eltén informatikusnak tanuló,kedves,vörös hajú fiúról lett mintázva,aki ezt ha elolvasná,biztos megjönne az önbizalma...Athairne tehát él,itt jár közöttünk,talán éppen egy kollégiumban vagy városban lakik vele az olvasó.Nagyon rendes fiú,bár történetbeli karakterével ellentétben nem tud lovagolni,és a kardforgatásban sem jeleskedik,de viszont űz egy küzdősportot.

Ez csak egy szerelmes történet,mely hol túl véres,hol túl romantikus(csúnyán kifejezve tocsog a romantikus nyálban).

+18-as jeleneteket is fog tartalmazni,amire majd föl fogom hívni az elején a figyelmet,hogy aki nem akarja,ne olvassa,bár szerintem ezen jelenetek még mindig nem fogják megütni bizonyos tévéműsorok színvonalát.

Igyekszem majd a blogot minnél többször frissíteni,remélem,a heti 1 rész meglesz.Az első fejezet már félig kész.