Ki tudja mikor,és mennyi idő után,de végül magához tért.Hason feküdt,egy durva szövésű vászonnal bevont szalmazsákon.Annyit érzékelt,hogy most kivételesen magaslaton fekszik,és nem a földön.
Nyamvadt kis cellába került.A cella hosszúkás,keskeny,alacsony belmagasságú.A helyiség végében,az ajtóval szembeni falba piciny rés,bocsánat,ablak van vágva,jó magasan.De az is csak sötétséget ereszt be ezen az órán az amúgy is feketeségbe burkolózott cellába.
"-Biztos már éjszaka van."-gondolta.
Az ablak szűkmarkú jószág,és most éjszaka pláne az.Enyhe büdös szag terjeng,de egy idő után megszokható.A vasrácsos ablak alatt faasztalka,rajta kis mécses,ami megpróbál dacolni a sötétséggel.Az asztalon a mécses mellett pár csupor,fakupa és fatányér álldogáll.Ha oldalra sandít,akkor széles,kőből rakott padkát lát,letakarva birkaszőrökkel és pokrócokkal.
Érzi,hogy nincs egyedül.A következő percben már érzi is,hogy valaki megfogja a karját.Athairne összerezzent.Az elmúlt hetekben,ha hozzáértek,az mindig ütést,rugdosást vont maga után.De ennek a kéznek az érintése barátkozó.Félénken közelít,de mindenféleképpen barátkozni akar.
Feltámasztja magát a kezével.A háta bőre még mindig lángol és sajog.Lassan felkönyököl,és megpróbálja magát kényelembe helyezni.
-Hogy érzed magad?-kérdezte egy aggódó hang.
Athairne ránézett a hang gazdájára.Egy vele egyidős,jókötésű fiú mosolygott vissza rá.Gyönyörű,dús,félhosszú,a hajvégeken felkunkorodó,búzaszőke haj keretezte szép,szabályos arcát.Szürke szeme pajkosan csillogott,Athairne úgy érezte,hogy a szürke a legvidámabb szín a világon.A fiú hófehér bőre szinte világított a sötétben.Hasonló karakter és arc,mint amit már otthon megszokott.
Mellette azonban már egy teljesen ismeretlen küllemű fiú üldögélt.Ő is velük egyidős.Bőre halványbarna,haja éjfekete,és szabályos,sűrű hullámokban borítja hátát egész le a derekáig.Szeme fekete,orra akár a sas csőre.
-Nem túl jól,de azt hiszem,túlélem...-motyogta Athairne.
-Már azt hittük,meghaltál.Úgy feküdtél itt,mint egy darab fa.Azért az kemény volt,hogy visszabeszéltél annak a bunkó Dorotheusnak.Nem vagyok túl öreg,és nem is élek itt régóta,de már rég láttam ilyen hatásos belépőt.-a fiúból csak úgy ömlött a szó-Juj,még be se mutatkoztam...ünthernek hívnak,Pertinax szerint 12 éves lehetek.Két éve vett meg,előtte ermániában,egy Arae Flaviave nevű város melletti földbirtokon éltem,egy gazdag római tulajdonaként.A családom már vagy 3 nemzedék óta rabszolga.Egész nap túrtuk a nagyságos úr földjét és legeltettük barmait.Egyszer csak a gazdánk a szerencsejáték rabja lett.Jó,mi?Legalább ő is rabszolgája lett egy jóval erősebb úrnak,he-he...Hamarosan meghalt.A fiára csak adósságot hagyott.Szerencsétlen tökfilkó meg elkezdte eladogatni a vagyont törlesztés gyanánt.Földeket,kincseket,bútorokat,jószágokat,végül rám is sor került.Pertinax egyik ügynöke megvett,és azóta itt porosodok.Gladiátor lesz belőlem-mondják.És ez a szép gyerek itt mellettem...
...Orientalisnak hívnak.Legalábbis így neveztek el.Perszának születtem.-mutatkozott be kurtán.
-Perzsa?-kérdezte Athairne-Hol a hazád?
-Nem tudom.
-Köhhh...Orientalis,mióta az eszét tudja,Pertinax tulajdona.Őtőle kapta a nevét is,amolyan fantázianév ev.Csak annyit tud magáról,hogy perzsa.Halvány lila gőze sincs se a hazájáról,se a családjáról.-mondta Günther.
-Te vagy a herceg?-szólalt meg a sötétség a sarokban.
-Igen.-válaszolta Athairne úgy,mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne,hogy a sötétséggel beszélget.
-Én elhiszem,hogy az vagy.-mondta,és a sötétség lassan átrendeződött.Kimászott a sarokból,és letelepedett a mécses fényudvarában.Athairne csak most fogta föl,hogy a feketeség voltaképpen egy ember.
Egy,szintén vele egyidős fiú,aki olyan sötétbarna,mint az anyaföld.Nem piszkos,egyszerűen csak...ilyen.Mindene,de mindene fekete,még a hosszú,szigorú tincsekbe szorosan összefont haja is.Csak a szeme fehérje villog a sötétben.
Athairne meglepetten nézett rá,majd szégyenében lesütötte a szemét.Így megbámulni valakit...
-Hagyd csak.Engem és a többi afrikait minden újonnan érkezett megbámul.-legyintett a fekete fiú-De számomra te éppen olyan különös vagy,mint én neked.Mindig elgondolkoztam azon,hogy ti hogy élhettek ilyen fehér bőrrel,és láttok-e égkék szemeitekkel.
-Nagyon is jól látunk...-mondta duzzogva Günther.
-És hogy nőhet olyan vörös hajatok,mint a vér.-folytatta,és odahajolt Athairnéhez,kezébe vette egyik tincsét.Nézegetni,simogatni kezdte a számára bizarr,aranyosvörös hajat,majd gyorsan visszahuppant a szemközti padkára.
-Hadd mutatkozzak be:Ursusnak hívnak.Afrikából származom.Gazdánk szerint numidiai.Bár ő minden afrikait numidiainak nevez.Én is kicsi korom óta nevelkedek itt.Az életem története,akárcsak Orientalisé.
-Hoppá,de te még nem is meséltél maadról semmit!-szólt Günther-Hogy kerül egy herceg erre a posvány helyre?
-A szomszédos szigetről,Eiréről származok.-kezdte.
-Az hol van?-kérdezte Günther.
-Nyugatra.
-Aha.
-Te,az nem Hibernia?-vágott közbe Orientalis.
-De.-sietett a válasszal Ursus.
-Miért van ennek kettő neve?-hitetlenkedett Orientalis.
-Azért,mert az egyik az igazi neve,a másikat meg a nyomi rómaiak adták neki.-okoskodott Günther.
-Gyönyörű ország a hazám.Harsogó zöld mezők,melyeken tavasszal ezer tarka virág nyílik...-itt elcsuklott Athairne hangja,és kicsordult a könnye.
-Szegény,megértelek.-mondta halkan Günther,és megfogta Athairne kezét.
-Az édesapám a főkirály,én vagyok az egyetlen fia.Csak lánytestvéreim vannak.
-Édesanyád él még?-érdeklődött Ursus.
-Igen.-szipogta Athairne.-Boldogan éltem egészen addig a napig,míg el nem raboltak,máig nem értem,hogy miért.
-Elraboltak?Rabszolgakereskedők?-Günther fantáziája hirtelen szárnyra kapott.
-Nem tudom,hogy kik voltak.Lehetséges,hogy katonák.Felerészt kelták,felerészt rómaiak.Mi céljuk volt velem,azt már lehet,hogy soha nem tudom meg.Amikor partot értünk ezen a helyen,kapták a hírt,hogy a főnökük,akinek én kellettem volna,meghalt.Mint kiderült,az illető,valami Caius úr a hazámra támadt,de édesapám és serege legyőzték.Innentől kezdve fölösleges lettem a számukra.Elhoztak ebbe a városba,és eladtak rabszolgának.Az a Dorotheus mindig ilyen?
-Cöh...Szinte mindig.Egy elmebeteg szadista-lanista.Hiihihi....-vihogta-A vezető edző önkényurasága.Ám azonban az edzőink többsége belassult vén taták,kik régen gladiátorok voltak,de fölszabadították őket.Mivel csak ehhez értenek,így jobb híllyán itt rontják a levegőt.Van köztük egy,úgy hívják,hogy Cupido.Fénykorában nagy bajnok hírében állt,állítólag bomlottak utána a nők,meg szépfiú,meg minden,de ma már csak csoszog,nyáladzik,mindig bealszik,és zavaros sztorikat mesél az ifjúkoráról.Senki se tudja,miért alkalmazza még mindig Pertinax.-mesélte Günther.
-Talán csak szánalomból.-szólt Ursus.
Mindannyian elcsöndesedtek.Hirtelen kinyílt az ajtó.
-Jobban van már a bátor herceg?-kérdezte egy finim,lágy hang.
-Állapota válságos.-szólt komoly arccal Günther.
-Ne viccelődj már,günti.-mordult.
Günther láthatóan haragudott ezért a becenévért.
Athairne felnézett a belépőre.Náluk jóval idősebb,20 év körüli fiú.Magas,vékony,de viszont izmos.Bőre hófehér,haja félhosszú,fekete haja hullámos.Arca jellegzetes,kelta vonásokat őriz,szemei égszínkék színűek.Mögötte egy körülbelül vele egyidős,rövid,fekete hajú fiú,és egy 14 éves forma,nagydarab,zömök testalkatú,folyton mosolygó kelta,ki ugyanúgy hordja hullámos vörös haját,mint Athairne.Akár a bátyja is lehetne.
Üdv.-köszönt Athairne.
-Szervusztok.-köszönt megkésve Günther-Hadd mutassam be neked Bellatort,Longinust és Triathot.
-Ezt neked hoztuk.Valamit azért segít.-mondta Bellator,és rácsapott Athairne hátára egy hideg vizes rongyot.
-Köszönöm.-hálálkodott,és érezte,hogy a borogatás kellemesen hűteni kezdi lángoló hátát,ami ekkor már olyan vörös színben pompázik,mint a haja.
-Induljunk,fiúk.Ti meg feküdjetek már le,ilyen kisfiúknak,mint ti,rég ágyban a helyük.-vetette oda Bellator,és kivonultak a cellából.
-Kisfiú az eszed tokja!-fújtatott Günther,és jól belerúgott az ajtóba,aminek következményeként hosszú percekig kellett a vinnyogását elviselni.
Orientalis elfújta a mécsest.Ő és Ursus az athairnével szembeni padkára feküdtek le.
-Hát,nekem már csak melletted jutott hely.-vihogta,és bevackolta magát Athairne mellé.Fekve se akart nyugodni,megállás nélkül nevetgélt és ficánkolt.
-Günther mindig ilyen?-kérdezte.
-Persze.Tőle hangos a ludus.Mindig csak vihog.Ő a vidám kis szöszi.-mondta Ursus-Ha igazán elemében van,még álmában is beszél.
-Günther,ki az a Bellator?-suttogta Athairne.
-Az a vékony piszkafa.Ő hozta a vizes kendőt.Galliai.Nagyra van magával,mert már évek óta műsoron van.A pletyi szerint az apja egy kelta származású rabszolga,az anyja pedig egy nemes római lány.Egymásba habarodtak,szerelmük eredménye meg Bellator lett.A botrány óriási volt,a lány apja nem győzte eltussolni,de hiába.Bellator nagyapjának sértette a becsületét a románc,mert a lányát a kijelölt vőlegény így már nem akarta feleségül venni.Bellator apját kivégezték,őt meg elszakították az anyjától,és eladták.
-És egy római?Hogyhogy itt egy római?
-Ja,Longinus?Naná,hogy van itt római is.A római a saját fajtájának se kegyelmez,az is sutty,megy az arénába,ha nem úgy viselkedik,ahogy kell.Áhhhh....-ásította-Longinus légiósként szolgált,de vétett.Nagyon fiatalon lépett be a seregbe,állítólag a rossz családi háttér miatt.De közben rájött,hogy nem ez az,amire vágyott.Ráunt,megutálta.Szökni próbált,de elkapták.Büntestésből eladták rabszolgának.Szerinte ez még mindig izgalmasabb,mint légiózni.Na,jó éjt nektek!
-Neked is.-suttogta Athairne.
-Jó éjt!-hallatszott balkéz felől is.
Kis idő múlva már csak a négy fiú békés,egyenletes szuszogása hallatszott.
