Cadwr fölkelt.Mint mindig.Lement az ebédlőbe,hogy elköltse a reggelit feleségével.
Domitilla szélhámos ütemben csacsogta el neki a legfrissebb pletykákat:mi a legújabb parókadivat,ki a legvakmerőbb gladiátor,és persze kinek szakadt le a veséje,ki halt meg,ki házasodott és ki hol nyaralt.Cadwr egykedvű arccal hallgatta végig Domitilla mondókáját,ami,mint mondani szokás,egyik fülén be,a másikon ki.
Miután befejezte,lecsapta az asztalkendőt,és elindult kifelé.
-Caius,most meg hova mész?-kérdezte Domitilla,és mérgesen nézett távolodó férje felé.
-Dolgom van.-vetette oda.
-Neked mindig csak "dolgod" van!Sose tudsz velem törődni!-kezdte a nő az elhanyagolt feleségek panaszát.De mire belelendülhetett volna,addigra Cadwr eltűnt.
Bevágódott a villája előtt álló hintójába.Az eső miatt utazott így.Nem akart ázott csutakként beállítani a helytartóhoz.
-A helytartói palotába!-harsant az utasítása.A lovak megindultak.A palotában Agricola szívélyesen fogadta,és azonnal a fogadóterembe invitálta.
-Caius,minek köszönhetem örvendetes látogatásodat?Kérsz egy kis bort?Most érkezett Itáliából...-mondta,miközben egy rabszolgájával bort öntetett maguknak.
-Kiküldenéd a rabszolgát?-kérdezte Cadwr,és gyanúsan méregetni kezdte.
-Persze.Tertius,kifelé!-parancsolt rá,és a fiú sietősen eliszkolt.
Cadwr belevágott:
-Hadjáratot szeretnék indítani.-közölte olyan könnyed természetességgel,mintha azt mondta volna:a lovam lovat ellett.Agricola nagy bagolyszemekkel meredt rá.
-Pont most?Jaj,Caius,ne keresd a bajt!Tudom,hogy minden vágyad egy diadalív Rómában,de most talán ez nem kellene.Most,hogy végre megnyugodtak a kedélyek.
-De ez fontos lenne...-kezdte Cadwr.Igen,Cadwr,a te személyes bosszúvágyadnak.
-Halljam,mit akarsz meghódítani!Mi az,amit Róma még nem hódított meg?-engedett Agricola.
-Hiberinát.-szólt halál nyugodtan Cadwr.
-Hiberinát?!Pfufff....-és a helytartó kiprüszkölt néminemű finom kis itáliai borocskát.
-Igen.
-Miért kellene az a nyamvadt sziget Rómának?A meglévő területeket is épp elég védeni.Minek?Nincs ott jóformán semmi,csak azok a hülye kelták meg a kattant druidáik.-hadarta egyszuszra Agricola.
-Pont ez a lényeg.Róma nem tűrheti,hogy azok ott csak úgy szabadon kószáljanak.Még a végén megtámadnak minket.-jelentette határozott hangon.
-Háááát....-tétovázott Agricola-Mégis hogy gondoltad ezt?
-Hiberina szigete könnyű préda.Mindössze egy légióval meghódítható.
-Tényleg?Hát rendben,kedves Caius barátom,igázd le Hiberinát,és hozz dicsőséget Rómának.De egy kikötésem van.
-És pedig?
-Hogy tényleg csak egy légiót vihetsz magaddal.
-Igen,ezt én is így gondoltam,a saját parancsnokságom alatti tökéletes lesz.
-Hát akkor rendben.-sóhajtotta Agricola,aki nem igazán tudott hinni az invázió sikerességében-És mikor indulsz?
-Egy hónap múlva lábaid elé teszem a királyok fejeit...Öpsz...-Cadwr hirtelen rájött,hogy már megint nem vigyázott,és újra előtört belőle a barbár énje.
Hazaérkezvén egy kis szupercsapatot verbuvált maga elé,ami légiójának válogatott katonáiból állt.
Öt légiós.
Nial és Erc,kik kelta születésűek.Erős,bátor,rendíthetetlen férfiak.Antinus,a tűlélés művésze,aki egy konyhakéssel légióstábort üt a vadonban.Paulus.Ő meg hogy került ide?Lassú,buta,nagyhangú,de viszont föláldozható.Egy precíz gyilkológép,akit az ölésen és az evésen kívül semmi se érdekel,a fönnmaradó időben meg csak bárgyún néz ki a fejéből.És Tacitus.Nevéhez méltóan a csöndes lopakodás és besurranás mestere,aki képes bárhonnan caliga-nyom nélkül eltűnni.
-Jó napot néktek!-köszönt Cadwr.
-Mi a helyzet,főnök?-kezdte a meghitt társalgást Paulus-Amúgy annyira nem jó ez a nap,mert már megint esik ez a fránya eső,és megint dohos lesz a szalmazsákom....
-Lenne számotokra egy kis munka.Természetesen jutalmaznám sikeres teljesítését.
--Mi van már?Már megint árkot kell ásni?-aggódott Paulus.
-Ó,nem,ígérem,hogy ez sokkal izgalmasabb lesz.
-Mit kell elvégeznünk?-kérdezte Antinus.
-Maholnap meghódítom Hiberinát.-menőzött Cadwr.
-Azta!A főnök is olyan lesz,mint Julius Ceasar?-lelkendezett Paulus.
-Valami hasonló...Szóval,miközben én és a többiek lerohanjuk Hiberinát,nektek csak annyi lesz a dolgotok,hogy raboljátok el...
-A törzsfő aranyát?-vágott közbe Paulus,aki már látta saját lelki szemei előtt,hogy hogy fog ő a törzsfő kincstárában bütykölni.
-Paulus,ne légy ilyen tiszteletlen a parancsnok úrral.-bökte oldalba Erc.
-Nem,nem az aranyát.-Paulus arcára csalódottság ült ki-Bár az a valami éppen olyan fontos neki,mint az aranya.Raboljátok el a főkirály fiát,és hozzátok Londiniumba,a villámba.
A légiósok összenéztek.Tehát túszt kell ejteni.
-Nial,rólad úgy tudom,hogy Hiberinán születtél.
-Igen,uram,és ott is éltem 16 éves koromig.
-Tarában?
-Igen,ott.
-Remek.Akkor te vezeted a csapatot,mert neked van kellő helyismereted.
-Igenis,uram!
-Uram,csak azt szeretném megkérdezni,hogy honnan fogjuk a célszemélyt megismerni?-kérdezte Tacitus.
-Biztos,hogy megtaláljátok.Ő Bran főkirály egyetlen fia,most 12 éves.
-Távozhatunk?-kérdezték.
-Igen.De mielőtt elindulnátok,vegyétek föl ezeket a kelta ruhákat és vegyétek magatokhoz eme fegyvereket.Nem szabad gyanút fogniuk.Lehetőleg csak Nial és Erc beszéljen hangosan,ti-és Antinusra,Tacitusra és Paulusra mutatott-lehetőleg ne beszéljetek latinul a kelták előtt.És semmi légiós üdvözlés,mozdulat vagy szokás.Megértettétek?És majdnem elfelejtettem,itt van a feleségem pár régi,divatjamúlt szőke és vörös parókája,ezeket föltétlenül viselnetek kell.
Elindultak hát a hős légiósok,szép,hosszú,göndör vörös és szőke fürtökkel a fejükön.
-Ha anyám látna...zsörtölődött Antinus.
