-Ott vagyunk már?-kérdezte Paulus az előtte lovagló Nialtól.Nial összevonta a szemöldökét a göndör,vörös paróka alatt,és hátrafordult:
-Paulus!Ma még hányszor akarod megkérdezni ezt?!A sírba viszel!Nem megmondtam neked,hogy még 1 napi járóföldnyire vagyunk?-kiabálta idegesen.
-Jól van,na.Csak tudod,éhes is vagyok,meg dolgom is lenne,és pihenni is szeretnék...-sorolta Paulus.
-Jó,ha tudod,nem nyaralni jöttünk ide!Ráadásul most nemrégiben álltunk meg,hogy nyammogjál egy sort.Nem lehetsz mindig éhes!-kiabált rá most már Erc is.
-Újfent megemlíteném,kedves Paulus,hogy nem nyaralni jöttünk,hanem túszt ejteni.-mondta fennkölten Antinus-Vagy jobb szeretnél a táborban árkot ásni?
-Azt inkább nem...motyogta Paulus.
-Na látod!-vágta ki a végső szót Antinus-Jobb itt.Szívsz egy kis friss levegőt,és világot látsz.-ecsetelte Antinus a küldetés előnyeit.
Alkonyatkor tábort vertek egy tóparton.Ami kifulladt abban,hogy avarból összekapart kis kupacokra feküdtek pokrócba csavarva egy kis tábortűz körül.Ugyanis Cadwr szigorúan megtiltotta nekik,hogy római módra viselkedjenek.A cél az igénytelenség volt,és úgy érezték,hogy ezt maradéktalanul teljesítették is.A finom vacsorát Antinus főzte meg,mivel ő a legjobb szakács közülük.Először Paulus akart főzni,de Nial jobbnak látta,ha nem gyújtják maguk ra az erdőt.
-Gyertek,kész a vacsora!-szólt Antinus.
-Mit eszünk?-tette föl Paulus a számára létfontosságú kérdést,és úgy bűvölte szemével a fazekat,mintha az egészet ő akarná fölfalni.
-Kolbászos babot!-mondta a szakács,és mindenki tányérjára plöttyentett egy nagy adagot.
-Juj,Antinus,csak azt ne!Miért főztél már megint babot?-sikítozta Nial.
-Miért?Talán nem ízlik?-nézett fölháborodottan Antinus Nialra.Nem szerette,ha kritizálják a konyhaművészetét.
-Finom,finom,csak ha ebből Paulus eszik,akkor egész éjjel büdösíteni fog az orrom alá!
-Nem is vagyok büdös...-morogta Paulus.
-Á,nem...-morgott vissza Nial.
-Ne veszekedjetek már!Nial,te meg ne legyél olyan,mint valami kényes császári kisasszony!Rózsaolajat ne permetezzek fenséges lényedre?Legfeljebb nem fekszel Paulus mellé.-mondta Erc.
-Pedig minden vágyam az volt....-szólt gúnyosan Nial.
-Ha tetszik,tetszik,ha nem tetszik,nem tetszik!Ez van,és kész!-pörölt Antinus.
Vacsora után Nial igyekezett minél messzebre kerülni Paulustól.A rájuk váró éjszaka büdösen,de eseménytelenül telt.Másnap,újabb fél napi lovaglás után végre megérkeztek Tarába.Senki se törődött velük.
-És most mit csinálunk?-kérdezte Paulus,aki mindeközben vágyakozóan nézett egy kocsma felé-Szerintem menjünk el inni...
-Jaj!Te mindig csak erre tudsz gondolni?Étel,ital,meg pihe-puha szalmazsák?-torkolta le Nial,de legszívesebben ő is a kocsmában iszogatott volna...
Hezitálásukból egy mellettük elvágtató lovas verte fel őket.
-Nézd azt a fiút!-bökte meg Tacitus Nialt.
A lovas tizes évei elején járó tipikus kelta úrifiú.Pont olyan,amilyet ők keresnek.
-Utána.-suttogta Nial-Biztos,hogy ő az.
Követni kezdték.
A fiú nem más,mint Athairne,aki egy város melletti ligetbe igyekezett.Kijött gyönyörködni az első meleg tavaszi napban.Leült a liget közepén álló vén tölgyfa alá.Egyszer csak sötét árnyék vetül rá.Valaki...Érezte,hogy nézik.
Fölemelte a fejét,és egyenesen az előtte álló alakra nézett.
-Kérlek,ne állj ellen,nem érdemes.-szólt hűvösen Nial.
-Mi a...-kezdte Athairne,de ekkor már Tacitus a háta mögé surrant,és leütötte egy fahusánggal.Eszméletlenül dőlt a földre.Ní Asa,aki eddig békésen legelészett,fúriaként rontott Nialékra.
-Hé!Hő!-ordította Paulus,és elkapta a ló kantárszárát.A ló fölágaskodott,és jól meglegyintette patájával a légióst-AUUUUUUUUU!!!!!!-üvöltötte torkaszakadtából,és azonnal el is eresztette.
Nial gyorsan elkapta.
-Ez egy vadállat!Majdnem megölt!-méltatlankodott Nial.
-AUUUUUUU!!!!AHHHHHH!!!!-visította Paulus.
-KUSSSS!!!Vagy azt akarod,hogy meghalljanak?!-dörrent rá Erc.
Ní Asa nem hagyta magát.Rugdalózott és a fogait csikorgatta.
-Nial,mi legyen vele?-kérdezte Antinus.
-Nincs más választásunk...-és Nial kardot döfött Ní Asa szügyébe.Azonnal elugrott mellőle.
-Kár érte,szép ló volt.-jegyezte meg Erc.
Ní Asa földre rogyott,és ott vívta haláltusáját.Keservesen nyerített,vergődött.
-Hát még mindig nem akarsz megdögleni?-morgott Nial,és még egyszer belédöfött.A szúrás immár végzetes volt.
-Azonnal el kell tüntetni.-jelentette be Tacitus.
-Inkább mi tűnjünk el.-szólt Nial.
Megbilincselték Athairne kezét-lábát,szemét-száját pedig bekötötték.,és becsavarták egy pokrócba.Paulus maga elé vette a nyeregben,és szélsebesen továbbáltak.
