HTML

Athairne és Faustina

Ez egy blogregény,ami egy szerelmespár történetét meséli el az ókori Rómában. A történet teljes mértékben a fantázia szüleménye. Szerzője(jómagam) nem régész,történész,így előfordulhatnak benne történelmi tévelygések,de igyekeztem minél jobban utánajárni a témának. Műfaja romantikus történelmi dráma,avagy a Gladiátor találkozása Rómeó és Júliával.

Friss topikok

Linkblog

1 fejezet:Athairne

2011.01.08. 13:26 Gladiátor

Hófehér paripa üget az országúton.

Lovasa Athairne herceg,Bran ír főkirály egyetlen fia.

Most,Am Mart(március) hónapjában lett 12 éves.A herceg Eire népének szeme fénye,s bár a keltáknál nem szokás a dinasztikus királyság,de vele kapcsolatban mindenki úgy vélte,hogy ő lesz az új főkirály apja után.

Athairne korában,a Kr.u. 100-as évek első felében Eire szigete az utolsó,nagy,szabad kelta terület.A régi kelta világ a római elnyomást szenvedi.Azoknak a rómaiaknak az uralmát,kik őket alvilági népnek tartják,és megvetik.

Erről,a druidák üldöztetéseiről,a szent ligetek kivágásáról és a rómaiak könyörtelenségéről a herceg csak elbeszélésekből hallott,de úgy érezte,hogy ez az a nép,amit jobb elkerülni.(Ami mondjuk szülőhazáján kívül elég lehetetlen vállalkozás.)

Athairnét mindenki szerette.

Ugyan ki ne szerette volna?

Mikor megszületett,apja 1 hónapig tartó ünnepséget rendezett ennek örömére.Annyi lány után végre egy fiú...Bran boldogságát még tovább fokozta,hogy udvari druidája,Cormac azt jövendölte a fiúval kapcsolatban,hogy nagy tetteket véghezvívő,bátor hős lesz,a kelták legvitézebb harcosa,kinek dicsőséges nevét szerte a világon ezrek ismerik majd.

Kell ennél több egy kelta édesapának?

Athairne eddigi fejlődése biztatóan igazolta,hogy Cormacnak egyszer majd igaza lesz.

A családi legenda szerint,mikor megszületett,még a Nap is megállt egy napig,csak hogy a gyermek szépségében gyönyörködjön.Igaz,a gyermek ezt kicsit már túlzásnak tartotta,de hát ezek a bárdok,és elfogult szülők már csak ilyenek.

De azért meg kell hagyni,tényleg szép.

Magas,erős testalkatú.Gyönyörű,félhosszú haja égővörös,mint a legtöbb keltának,és lágy hullámokban omlik alá.De nem csak a haja,hanem szemöldöke,,és hosszú,ívelt szempillái is vörösek.Bőre fehér,mint a frissen esett hó.Szürkéskék szeme vidáman csillog,kedves arca akár az aprónépeké,mosolyával pedig bárki szívébe örömet csalt.Jellemére nézve kedves,szelíd,szép lelkét és értelmét a druidák nem győzik magasztalni.

De nem olyan szelíd ő.

Ha kell,bátor és harcias.Korosztályában nem találni nála jobb kardvívót,lándzsavetőt és lovast,és az íj kezelésének pedig valóságos mestere.Kiváló lantos és énekes,de tudásával sohasem kérkedik.

Lovának,Ní Asának nyergében éppen hazafelé tart,mellette lovagol tanítója,Cormac druida.

Cormac nagy tudású,hosszú,ősz szakállú öregember.Fiatal korában bejárta Britanniát,Galliát,Germániát,Pannoniát,és még Rómába is eljutott.Mindig volt hát mit mesélnie ifjú tanítványának,aki 3 éves kora óta szűnni nem akaró kedvvel hallgatta a történeteket.

-És minden római olyan barbár,mint ahogyan azt mesélik?-kérdezte Athairne Cormactól.

-Tényleg olyanok,igaz,ők minket és minden egyes népet,mely nem római,barbárnak tartanak.De hát mindenki magából indul ki,ezt jól jegyezd meg.Talán a görögöket kevésbé tartják annak,őket előszeretettel utánozzák,de sajnos ez jobbára kifullad a külsőségek hajszolásában.-mondta-Még az emberek halálából is komédiát csinálnak az amfiteátrumokban,az általuk csak játéknak nevezett gladiátorviadalokon,ahol arra izgulnak,hogy hogy kaszabolja szét egymást 2 vagy több rabszolga,vagy marcangolja véres cafatokra a fegyvertelen szerencsétlent az oroszlán.Láttam ilyet Rómában,egyszerűen szánalmas.A császárok ezzel szórakoztatják a népet,mely sötét,mint a téli éjszaka.Inkább szellemük pallérozására költenék azt a rengeteg pénzt.

Athairne elgondolkozott.

-Sose akarok rómait látni...-jegyezte meg-De azért vannak ott jó emberek?

-Vannak,persze.Művelt tudósok és filozófusok.De hát sajnos nem ők a hangadók...-és régi jó római barátjára,Frontóra gondolt.

Lassan kiértek az erdőből,amely éppen most bontogatja rügyeit.A táj még téli arcát mutatja,itt-ott még van egy-két szottyos hófolt,de nemsokára a fák is betársulnak a mezők mellé,hogy teljessé tegyék Eire zöld pompáját.

Felkaptattak egy dombra,és föltűnt előttük Tara városa,mely mellett magasodik a a főkirályi rezidencia,amin büszkén lobogó fehér lovas zöld zászlók hírdették Bran hatalmát.

-Na,ki ér hamarabb haza?-szólt Athairne a druidához.

-Csak utánad,ifjú hercegem.-mondta Cormac.

-Gyia!-kiáltotta,és elszáguldott.Az öreg elmosolyodott,és ő is utánaeredt.

Egyszerre értek be a várudvarra.

-Üdv néked,Cormac,és neked is,fiam.-köszönt rájuk egy nagydarab,30-as éveiben járó férfi.

A már sokat emlegetett Bran az.Büszke,tekintélyes ember,óriási vörös szakállal és félhosszú hullámos hajjal.Hihetetlenül rikító színű,kockás ruhát és rengeteg aranyékszert viselt,annak ellenére,hogy ez csak a köznapi viselete.Derekán széles,aranyveretes bőröv,róla pompás kardja lóg.

-Üdv,édesapám.-köszönt Athairne,és leugrott lováról.

-Már vártunk benneteket.-közölte Bran,és fia vállára téve a kezét elindultak befelé.

-Athairne!-kiáltotta egy női hang,és Athairne újra megtapasztalhatta,hogy milyen az,mikor édesanyja,Grainne a nyakába borul,és elhalmozza anyai szeretetével.

-Édes kisfiam,már úgy hiányoztál...

-Pedig csak fél napra mentem el,és én már nem is vagyok kisfiú...-morogta.

-Nekem te mindig a kisfiam maradsz.-mondta az asszony,és még jobban megszorongatta fiát.Ami nem iagzán lágy ölelés,hiszen Grainne lánykorában a Fiana tagja volt,s most sem veti meg a harcot.

A szép főkirályné meghatottan nézte gyermekét.Milyen nagy már!Még pár év,és igazi kelta harcos lesz belőle.Pedig mintha tegnap lett volna,hogy a szülés után a karjaiba adják az ő kis Athairnácskáját.

-Édes Athairnácskám...

Athairne arca ekkor már olyan vörös lett,mint a haja.Az még hagyján,hogy anyja itt mindenki előtt ölelgeti,és szégyenbehozza őt,a nagyfiút,de hogy még a kisgyerekkori becézését is emlegeti...Egy vad kelta harcost mégsem hívhatnak így.

-Édesanyám,mi a vacsora?-tette föl a fontos kérdést,és nagyot kordult a gyomra.

-Sült vadkan,a kedvenced.

-Az jó...-és elégedetten gondolt a rá váró lakomára.

A mennyei vacsora után megfürdött,és módszeresen eláztatta lakóhelyiségét.Fürdés után átbotladozott az ágya körül fekvő kutyáin,és leheveredett.Egészen az orráig húzta a farkasbunda-takarót,és boldogan bevackolta magát.Elégedetten gondolt életére:családja és a nép szeretik,gyönyörű lovakon vágtázhat,és neki van a legszebb hazája.Elsuttogott egy imát az istenekhez,amiért jók hozzá és ma is vigyáztak rá,majd lehunyta a szemét, és elaludt.

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://athairneesfaustina.blog.hu/api/trackback/id/tr542569472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása