Hajnalodott.A sötétséget lassan kikezdték a felkelő Nap sugarai.
-Itt vannak.-szólt Branhoz Cormac-Egy órányi járásra a várostól.
-Akkor ne várakoztassuk őket.
Útnak indultak.Elől Bran,teljes harci díszben,mellette Cormac és vagy 20 druida vonult mögöttük fehér lovaikon.
Tágas,zöldellő mezőn sorakozott föl a légió.Cadwr büszkén parádézott katonái előtt.
-Róma dicső katonái!-kezdte lelkesítő szónoklatát,az viszont egy csöppet sem zavarta,hogy a légióban nem mindenki római származású,de Cadwr úgy vélte:a tudat fontosabb a származásnál-Elérkezett egy újabb nap,egy olyan nap,mikor Róma egy újabb provinciával gyarapodik!Nem védekezni jöttünk,hanem hódítani!Fontos nap ez a mai.Civilizációnk fénye immár a világ eme sötét és barbár szegletét is eléri és beragyogja!Küzdjetek hát bátran,és Rómaihoz méltóan!-a rövid szónoklat után hátravágtatott a lovasokhoz,így sajnálatos módon lemaradt arról,hogy megpillanthassa a szemközti alacsony dombtetőn fölbukkanó Brant és seregét.
-Ezek azok a rómaiak?-szólt Cormachoz Bran.
-Ezek.Közönséges barbárok,semmi több.-mondta a légiót pásztázó Cormac,akinek megvolt a maga kemény véleménye a rómaiakról.
-Ezek azok a harcosok,kik leigázták az egész világot?Nincs bennük semmi különös.Én itt csak piros szoknyába bújt,katonának csúfolt ficsúrokat látok.-mondta lemondóan.
-Nem jobbak ők másoknál.Legfőbb harci erényük a fegyelmezettség.Semmi se zavarja meg őket,de...
-Mi a terved?
-De majd szítunk egy kis zavart köztük.Egyenlőre ti ne támadjatok.
-Miért?
-Egy kicsit megijesztgetjük őket.-mosolyogta Cormac.
-Jól van.
Cormac jelt adott,és a druidák megindultak a légió pajzsfala felé.
A légiósok nem tudták mire vélni a dolgot.Itt ez a csapatnyi ősz öreg druida,lóháton,fegyver szinte nincs is náluk.Biztos könyörögni vagy egyezkedni jönnek.
Megharsantak a támadásra buzdító harci kürtök.
Megindultak a rómaiak.Nem nagy dicsőség,de ha öregembereket kell elsöpörni,akkor öregembereket kell elsöpörni.Majd szépen sorra kerül a többi,dombon ácsingózó barbár is.
Egyszer csak az összes druida fölemelte a kezét,és fennhangon kiáltozva szörnyű átkokat kezdtek szórni a légiósokra.Azokban a vér is megfagyott.Hirtelen az összes propaganda-rémmese feltámadt elméjükben,amikkel még gyerekkorukban ijesztgették őket a szüleik.Rémtörténetek druidákról,kik elcsalják magukkal a szerencsétlen,jobb sorsra is érdemes római kisgyermekeket,hogy magukkal vigyék őket az alvilágba,hogy ott az ártatlan lelkeket föláldozzák szörnyűséges isteneiknek,vérüket igyák és húsukat egyék.Megálltak,majd hátrálni kezdtek.Sorra dobálták el futáshoz nehéz pajzsaikat.Pilumok és gladiusok csattantak a pajzsokon és puffantak tompán a füvön.Már nem is lépésben hátráltak,hanem egyenesen szaladtak is.
A gyalogosok a lovasokba rohantak.Mindegy volt már nekik,hogy hova,csak el innen.A hódító római légió futott,amerre látott vagy nem látott.
-Mit csináltok?!Hova rohantok?!Az ellenség talán arra van?!Babonás banda!!!BeszXrtok pár vénembertől?!A manó rágja ki a gyáva beleteket!!!-káromkodott Cadwr.
-Caius úr,mit tegyünk?-kérdezte egyik katonája.
-Támadjatok,ti ostobák!!!-üvöltötte,és kardja lapjával kezdte ütlegelni a saját harcosait,így próbálva meg őket jobb belátásra bírni.
Bran úgy érezte,itt az idő a támadásra.
-Előre!!!-ordította,és hadserege nekirontott a foszladozó római alakulatnak.
A kelták keményen aprították a Valeria Victrix légiót.Röpködtek a fejek és a végtagok,csonka,véres testek torzói vergődtek lábaik és lovaik patái alatt.Római halálhörgés,kelta diadalordítás verte föl a vidék csendjét.
Bran egyik rómait a másik után vágta le.Amikor egy fél percnyi nyugta lett,észrevette,hogy a római vezér még mindig derekasan küzd,forgolódik a csatatéren.Bran kinézte őt magának.A vezér is őt.
Szembeálltak egymással.Mindkettőjük fehér lovára vörös foltokat festett a vér.Maguk is tetőtöl talpig véresek.Köpönyegeik vérmocskos cafatokban lógnak vállaikról.
A római fölemelte kardját,támadni akart,de egy menekülő légiós nekicsapódott lovának.A paripa fölágaskodott és elviharzott,a vezér pedig földre bukott,rá a hullákra,kiontott belekre.
-Barom!!!-kiabálta a már ekkor messze járó,vagy éppen már másvilágra költözött katonának.
Bran odaléptetett hozzá.Rászögezte lándzsáját.A vezér dühös szemekkel nézett vissza rá.
Valahogyan ismerősnek tűnt neki ez az arc,és ez a kék szempár.Olyan keltás.Mintha már látta volna valahol...
Cadwr föltápászkodni próbált,közben sisakja leesett a fejéről.Immár láthatóvá vált a sűrű,rövidre nyírt,égővörös haj.Bran megdöbbent.Ez nem római.Ez egy kelta,és méghozzá az ő öccse.
-Cadwr?-kérdezte,miközben öccse mellére szegezte fegyverét.
-Igen.-vicsorgott amaz a földön fekve.
-Hol a fiam,te legutólsó hazaáruló mocsok?!-ordította le a báty az öccse fejét.Cadwr selytelmesen mosolygott.
-Te...te...senkiházi!!!Hazaáruló!!!-mennydörögte Bran.
-A fiad...Jó helyen van.Katonáim most viszik....
-Hova viszik?!
-Ahhoz neked semmi közöd.-felelte hidegen Cadwr.
-Igenis,van hozzá közöm!!!Add vissza a fiamat,mert különben megöllek!!!
-Adja a fene.-válaszolta nyeglén Cadwr.
Erre Bran egy hattalmas ordítás keretében keresztüldöfte Cadwrot.Belenyársalta az alatta heverő felsőbbrendű római lényekbe.Cadwr hörgött egy sort,majd kimúlt.Bran leugrott lováról.Kihúzta lándzsáját öccséből,majd újra beledöfte.Fölhúzta ülő helyzetbe,és egy elegáns suhintással levágta a fejét.Mivel fogás nem esett rajta,így kardja hegyére szúrta.
Némán föltartotta a fejet,mint valami trófeát.
A csata eldőlt.Nem marad már római,ki küzdjön.Fele elszaladt,fele fűbe harapott.
Ott állt a győztes hadvezér,öccsének fejével a kardján.Mindenki őt éljenezte,de őbelé nem szállt a harci mámor.Úgy érezte,hogy fiát már semmilyen levágott fej s római hulla nem hozza vissza.
