-Na,mi van,Tacitus,miért vágsz olyan arcot,mint aki kísértetet látott?-kérdezte Antinus a lihegő Tacitustól.
-Kísértet?Mi?Hol?-hortyant föl félálmából Paulus.
-Nial...Antinus...Erc....Paulus....Szörnyű hírt hallottam odalent.
-És mit?-kérdezte Antinus.
-Két ember beszélgetett.Azt mondta az egyik,hogy...
-Nyögd már ki,mit mondott?-sürgette Antinus.
-Az a lényeg,hogy az a két ember azt beszélte,hogy Caius úr meghalt,a légió pedig súlyos vereséget szenvedett.
-Jupiter szent szakálla...-suttogta döbbenten Antinus.
-Caius úrral Bran főkirály végzett.Lecsapta a fejét.-mondta Tacitus.
Az öt jómadzag halkan fölsóhajtott.
Ezalatt Athairne csöndben sunnyogott a sarokban.Igen!Mégiscsak az övéi győztek!Úgy kellett azoknak a hitvány rómaiaknak,jogosan érdemelték a vereséget.
Hosszú szünet után Nial megszólalt:
-Kinek van kedve visszamenni a légióba?
A többiek némán a fejüket rázták.Nem szerettek volna egy megszégyenített légió soraiba tartozni.
Athairne vidáman rájukmosolygott.Egyszerűen nem tudott nem boldog lenni ezeknek a konyult légiósok láttán,kik olyan szomorúan festettek,mint 5,letört fülű bili.
-Hé,te meg mit vigyorogsz ott?!Te alávaló mocsok!Örülsz mi,hogy az ocsmány fajtád egyszer győzött a mi népünkön?!-ordította Antinus,és igazi római öntudattal súlyosbított rúgást intézett Athairne gyomrának.Athairne egy szó nélkül tűrte a rúgásokat.Éhségtől fájó gyomrának már úgyis mindegy.
-Csöndesebben!-hurrogta le Antinust Nial-Ha már vered,akkor legalább csöndben tegyed.
-Úgyis verhetem.Ennek már úgysincs semmi haszna.
Ebben a pillanatban egymásra néztek.Majd Athairnére.
-Tényleg,mi legyen a tússzal,ha a megbízó halott?-tette föl a kérdést Nial.
-Öljük meg!-ajánlotta Paulus.
-Hülyeség!-torkolták le eme nagyszerű ötletet.
-Engedjük el.Sokáig úgy se húzza.-szólt Antinus.
-Mi?Hogy másvalaki befogja,és hasznot húzzon belőle?Soha!-kelt ki magából Nial.
-Apropó,haszon.-mondta Erc-Mit szólnátok,ha eladnánk rabszolgának?Megszabadulnánk tőle,és még keresnénk is rajta.
Athairne úgy érezte,mintha arcul csapták volna.
-Nem is olyan rossz ötlet.-álapította meg Nial,miközben úgy méregette szemével Athairnét,mint a mészáros a vágásra ítélt jószágot-Ki szavaz arra,hogy a túszt adjuk el?-és kérdően végignézett a társaságon.
Mindannyian föltették a kezüket.
-Hol adjuk el?-kérdezte Paulus.
-Nemsokára lesz a londiniumi nagy rabszolgavásár.A legnagyobb kínálat, és a leggazdagabb vevők az egész provinciában.-mondta Antinus.
-Szerintetek mennyit adhatnak érte?-kérdezte Nial,miközben közelebb hajolt Athairnéhez,hogy jobban szemügyre vehesse.
-Egy ilyen fiú most úgy kb. 600-700 sestertius.De én úgy érzem,ez erős,jókötésű gyerek,gondolom alapszinten harcolgatni is tud már,arca is szép,külseje tetszetős,kellemes,szerintem simán el tudjuk sózni 1000-1500 sestertiusért is.-fejtegetett antinus.
-5000-ért is el tudjuk adni!-lelkendezett Paulus.
-Adják az istenek,hogy túl tudjunk rajta adni annyiért.-sóhajtotta Nial.
Elfújták a mécseseket.Sűrű sötétség lett a szobában.Lefeküdtek.Még egy kicsit beszélgettek arról,hogy milyen sok pénzük lesz,hogy utaznak majd Galliába,és ami a legfontosabb:mire fogják költeni azt a rohadt sok pénzt.
Mikor végképp elcsendesedtek,Athairne is álomra hajtotta a fejét a hideg téglapadlón.Összekuporodott,hogy ne fázzék annyira.Szomorúan gondolt a jövőjére.Eladják rabszolgának?Athairne nem félt a haláltól,még attól sem,hogy a fejére szakad az ég.De attól a sorstól,ami rá várt,igen.Hiszen még a halál is jobb annál az élettől,amit ezek kitaláltak neki.A rabszolgasors keserű ízébe már belekóstolhatott.Ezek itt úgy ütik-verik,mint egy közönséges bűnözőt,pedig ő senkinek se ártott.Lehunyta a szemét.Holnap bárcsak otthon ébredne....
